Talán ott kezdeném, hogy mesebeli szám ez a hármas, nota bene prímszám is, csakhogy az már nem mese. Fiatalkoromban a „parasztvakítás” egyik fő momentuma volt a hármas, lévén a tanácsadói szakma alapja, hogy három „ütős” dolognál többet ne „súgj meg” az ügyfélnek, mivel ad 1. képtelen többet felfogni, ad 2. kutatások bizonyítják, hogy legyen egy prezentáció bármily zseniálisan megszerkesztett és szerteágazó tudást sugalló, képtelenség hatékonyan elültetni többet az emberi agyba, hát még a döntéshozóiba. Ad 3. úgysem fizetik meg…
„ - Ha kétség merül fel, akkor sincs kétség. Ez az első lecke, amit megtanítottak. - Ki tanította? – Nem emlékeszem. Ez a második lecke, amit megtanítottak.” „Nincs kérdés, nincs válasz. Ilyen a mi munkánk. Elfogadod és tovább lépsz. Talán ez a harmadik számú lecke…” (John Frankenheimer: Ronin)
Sokat töprengek mostanában ezen a filmen. A ronin (urát vesztett szamuráj) létezésének értelmén és mindenféle suicid hatástól mentesen bátran állíthatom, hogy megértem és elfogadom őket. Köztudott ugyebár, hogy a japán kultúra (hasonlóan a magyarhoz) úr-szolgáló dominanciában erős, ezt fejezte ki annak idején a sógun (úr) és a szamuráj (védelmező harcos) viszonya is. Aztán – például véve a 47 szamuráj esetét – volt, amikor a szamurájnak meghalt az ura, ugyanis egy másik úr kicsináltatta. A szamuráj megszégyenült, elvesztette a becsületét, roninná változott. A ronin két dolgot tett, a végeredmény egy és ugyanaz: szeppukut követ el (rituális öngyilkosság, kard-a-hasba-ide-oda), vagy - jobb esetben - bosszút áll ura gyilkosán és utána vesz bélmintát önnön magából, értsd rituálisan. A 47 szamuráj az utóbbit választotta: uruk meggyilkolása után három évig álcában „kóvályogtak”, aztán megtámadták a gyilkos úr kastélyát egy éjszaka, megölték őt, majd lesétáltak a kastély udvarába és ott mindahányan szeppukuztak egy jót.
Ugyanis nem elég vitéznek lenni a csatában, dicsőséget szerezni, kell valami, önmagadon kívül, amit szolgálni tudsz és tenni érte. Ha nincs szükség rád és a szolgálataidra, akkor elvész a hited, hogy érdemes tovább. Egy egyszerű ember maradtál, mester és vezérfonál nélkül. Mehetsz persze tovább, szolgálhatsz új urat, harcolhatsz, győzhetsz kedvedre. De az már csak másolat. A ronin azért volt tökös gyerek, mert inkább a becsületet és a mítoszt választotta. Rosszul döntött? Kötve hiszem. Figyelemre méltó kultúra és gondolkodás.
Visszatérve a három leckéhez, főként a háromhoz: engem szintúgy kísér(t). A tevékenységperiódusaim ezidáig dettó három évesek voltak, utána mindig jött valami új, valami más. Azért mert, ami addigra elkészült azt üzemeltesse az, akinek két anyja volt. Ilyenkor lépek, megyek és keresek új cél(ponto)t. Azt először szétrombolom, majd összerakom jóra és újra, aztán lécelés. Ez is egy furcsa hármas, mégis működőképes. Hogy az embertársaimmal való kapcsolati hármasokról már ne is ejtsek szót, talán itt befejezem…
A viszontlátásig…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Medvegyev 2011.10.05. 19:24:28
Sztavrogin-versei az etalonok.
Sztavrogin Dosztojevszkij Ördögök c. művének negatív hőse.
Pilinszky János: Sztavrogin elköszön
"Unatkozom. Kérem a köpenyem.
Mielőtt bármit elkövetnek,
gondoljanak a rózsakertre,
vagy még inkább egyetlen rózsatőre,
egyetlen egy rózsára, uraim."
Sztavrogin visszatér
"Nem gondoltak a rózsakertre,
és elkövették, amit nem szabad.
Ezentúl üldözöttek lesznek
és magányosak, mint egy lepkegyűjtő.
Üveg alá kerűlnek valahányan.
Üveg alatt, tűhegyre szúrva
ragyog, ragyog a lepketábor.
Önök ragyognak, uraim.
Félek. Kérem a köpenyem."
Ez csak két vers. De jók:-)