mert amúgy elaludtam volna ettől a sokatmondó semmitmondástól, amivel létrejött a mai nap nagy szervezete - a la Úttörő Gárda és Ifjú Gárda.
Boldogság tölt el, mert annak idején kétszeres országos bajnos munkásőr és egyszeres egészségőr voltam, sőt menetversenyt is nyertem Zánkán (lásd még korábbi poszt), aztán büszke is voltam a militáns mivoltomra, de marhára. Egészen addig, amíg 'E' kategóriát érdemeltem ki a sorozáson, és emiatt nem kaptam a Népköztársasági Ösztöndíjat és hála Istennek! nem vettek fel az orvosira. Katona-orvos akartam volt lenni. A másik ember (aki megkapta az ösztöndíjat!) 94 pontot ért el a felvételin (120-ból), aztán bekerült a POTE-ra. 107 pont volt a ponthatár. Jelenleg valahol együtt-vagy-külön érdemesítenénk magunkat őrnagyi-alezredesi rangban, dettó alkoholistaként.
Jobb így, hogy nem vettek fel, bár anyai dédapám vitéz nagybányai Horthy Miklós ezredese volt, a Donnál elvesztett egyik szemevilága és megszerzett érdemei mián vitézföldeket is kapott, amit kárpótláskor kb. 17 perccel a jegyek kézhezvétele után értékesítettem 84%-os áron. Sic transit gloria mundi, vagy mégsem? Azért a fentiekben foglaltakból kíváncsi vagyok, hogy ki tudná rám bizonyítani, hogy milyen oldalán állok-ülök a parlamenti patkónak.
Olvastam egy friss Noam Chomsky-interjút. Érdekes. Sok elgondolkodtató dolgot állít, de ennek ellenére továbbra is szeretem az USA-t. Megalománia? Á, dehogy! Csak, azt van miért szeretni. Ugyanúgy, mint a családomat. Meg is teszem a tőlem telhetőt.
Lassan - a fent leírtakból következően - el is battyogok a Honvédelmi Minisztériumba és megigénylem a 'vitézi' címet. Remélem adnak hozzá apanázst is - legalább egy Szekeres Imre fotót! Sok bepótolnivalóm van még. Nem panaszkodom, Tiborc ideje lejárt.
A minap gondolkodtam ezen, hogy ugye Bánk horvát-szlavón bán volt, ami magiszteri cím, kábé a nádorral azonos szintű, a meccsbe még az erdélyi vajda és az országbíró kotnyeleskedhetett volna bele, aztán mégis mennyire nagy magyar tragédiának értékeljük a történteket. Egy ember tragédiája (bocs, M. Imre bácsi!), nem a magyaré.
Valahol itt válik el a balsors az über allestől, azaz a szar a májtól. A fent idézett két veretes mű nagy rászomorodások eredménye, semmi vidámság, de még irónia sem sok. Próbáljuk marhára kifaragni magunknak a hősöket, de az alapanyag néha hibádzik, vagyis nem erre a célra rendelt. II. András, az magyar volt, de Bánk? Csináljunk belőle is azt, vagy csak higgyük el?
Sokszor a Lúdas Matyit kívánom 'alapként', mert ott legalább lehet röhögni. Jobb esetben azt sem vesszük észre, hogy magunkon röhögünk. Inkább legyünk bohócok, azoknak a belsejük keserű, de nem azt mutatják. Megérdemlik a tiszteletet.
A viszontlátásig...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.