a hétköznapok, az megadja az egész folyamat ízét, az elkövetkező pihenésig „lerobotolásra” kerülő idő hangulatát. Ebből a szempontból nem vagyok pesszimista, sőt. Általában nem vagyok az, mondhatni optimista vagyok. Azé’ nem árt némi kotnyeleskedés, izgés-mozgás az embert körülvevő tényekben és helyzetekben, mert onnantól válik befolyásolhatóvá valami. És nem mi önmagunk.

Hogy végre hozakodjak elő a tényekkel is? Rendben. Szóval és betűvel, ma egy átlagembernek kb. egy hetét lefoglaló, minden értelmet nélkülöző adminisztrációt kellett végignyomnom a magyar bürokrácián és sikerült.

A megoldás kulcsa, nem a saját hozzáállásom volt, mert más ember is képes rá, ha akarja, hanem az – hogy a közigazgatás hallgatását idecitáljam -, hogy megtörtem az apátiát és jó időben irányítottan érkeztem a megfelelő helyekre, a megfelelő emberekhez.

Egyszóval büszke vagyok, van mire. Mindig is mondtam, – projekt menedzsment előadásaimon – hogy egy projekt akkor lesz sikeres, ha minél alaposabb tervezés előzi meg. Valójában a tervezés egy művészet. Ezt vallom.

Számolni, várakozásokat építeni, anticipálni, ilyenek. Dönteni adott hipotézis elfogadásáról és azt végigverni. Ennyi. Nem több, de nem is kevesebb. Barakonyi prof., az egyetemi mentorom, annak idején tényleg jó lóra tett a stratégiai tervezéssel. Ebben is van valami, rendszereket nem csak üzemeltetni kell tudni, hanem tervezni, akár hagyni veszni a meglévőt. Bármennyire is kedves.

Ugyanis lehet, hogy csak annak hisszük, annak hittük. Nos, megint eltévedtem egy kicsit a generalitás irányába, megígérem, hogy specializálódom legközelebb. Nehogy Kuthy Anti azt mondja, hogy „nem generalistákra van szükség” és van a közmondás is: „aki, mindenhez ért, az nem tud megcsinálni semmit…” Ez már egy új oldal a könyvben.

A viszontlátásig….