Ma Pécsett voltam, beiratkozás volt, meg elintéztem a könyvelővel az elintéznivalót, az autószerelővel megnézettem a kocsit, majd beszélgettem néhány emberrel. A korábbi posztban jelzett kutatási témáról. Ettünk a Tettye vendéglőben egy „töltöttest”, majd visszatértem. Nem siettem, habár lassulási versenyt sem jáccottam, egyszerűen hazajöttem.

Lassan elkezdődnek a szarvasok, ilyenek vagyunk mi pasik, úgyhogy vigyázva kell közlekedni. Írom ezt saját tapasztalatok alapján, ugyanis jómagam is „szarvasvadász” vagyok, kábé 5 éve elgombáztam egyet, de megúsztam és a kocsi is menetképes maradt. Azóta vigyázok velük. Nemúgy a Robert de Niro, ugye a Michael Cimino rendezte filmben. Az sem a rosszul sikerültek közé tartozik.

Hogy miért mindig ugyanúgy? Hát valahogy ez jutott eszembe Pécsről. Ahogy korábban is megjegyeztem: no changes. Ott tudom, hogy mi fog történni velem 15 perc múlva. Ez valahol szomorú, de megszokható.

Visszatérve az Erdélyben tett utazásra (kirándulásra), kiderült, hogy nemhogy a Toyotával van baj, hanem a képlet még szimplább ennél: nem szabad ÖMV-kútnál tankolni. Több ismerőssel, barátokkal konzultálva, állítólag itthon is (még Budapesten is!) van olyan benzinkút, amelyiknél tankolva előbb-utóbb bármely autómárka (pl. VW Golf) megvillantja a „káros anyag tartalma magas a kipufogásodnak” c. lámpát, azaz jelzi: a katalizátor „ütős” katalizálni valót kapott és ez nem tetszik neki.

Gondolhatja az Olvasó, hogy utolsó Hernádi-bérenc vagyok és a MOL menedzsment megvett kilóra. De ezt tényleg nem ezért írtam le. Felelősségem teljes tudatásban kijelentem, hogy nem rendelkezem MOL-részvénnyel.

Egy kicsit Mikulásként néztek rám a kollégák a Gazdaságelmélet Tanszékről. Nem értették, hogy miért akarok tudományoskodni, mikor jól vagyok a bőrömben a piacon. A fontos az, hogy én értem. Ugye? Bármennyire is tűnik egoizmusnak a kijelentés.

„Te döntötted le Prazákéknál a kerítést?” – az egyik kedvenc filmidézetem (ilyen jó még a „Szerénység elvtársam, szerénység…” – Bástya elvtárs szájából), a film és a rendezője egy csoda. Jíri Menzel: Az én kis falum. Tessék megnézni. Egyszer. Egyszerre. Aztán utána még nagyon sokszor.

Szóval a mai nap megoldódott, light and easy. Ilyen is kell, hogy legyen. Nem kell mindennap feltalálni a spanyolviaszt.

Eszembe jutott a Katz’s Delicatessen. Be is pakolok egy képet búcsúzásképpen, aztán majd írni is fogok róla. Talán holnap.

A viszontlátásig…