„Jópofa vagyok, jópofa vagyok, csak jól pofán kéne vágni” – énekli Cipő (Bódi László) a Republic nótában.

Kezdjük tehát a nevekkel, persze ne hagyjuk számítások kívül a tényt, miszerint a keresztnevek egyes kultúrákban nem bírnak különös jelentőséggel. A fenti kijelentés elhangzása után elgondolkodtam azon, hogy én tkp. nem állhatom az Imréket. Valahogy nem jövök ki velük, mint ahogy a Györgyöket és Tiborokat sem komálom igazából. A női nem képviselői is tudnak viselni számomra elviselhetetlen keresztneveket, lásd még: Krisztina, Tímea, Tünde. Nem az emberrel van gondom közvetlenül, csak a névvel.

Tudom az én hibám, de valahogy nem gyere be a dolog. Ebből következően persze lehet rám fűt-fát-bokrot mondani, kompenzálásként kerüljön ide a kedvelt nevek listája is, ha már kisütött a nap.

A hölgyek esetében (alfabetikus sorrendben): Adrienn, Andrea, Eszter, Sára és Zsuzsanna, míg az uraknál: András, László, Péter, Tamás és Zsolt. Vannak még unikális nevek (Béla), amelyek szólásmondásból vagy olvasmányélményből eredeztethetők, őket sem lenne ildomos kihagyni a felsorolásból. Szóval így van ez, aztán gondoljon mindenki azt, amit akar. Meg is teszik sokan. Kevesen értenek egyet azzal, hogy a névválasztás (a szülők részéről) determinál egy jó ideig, akárcsak a nevelés vagy annak mellőzése. Pedig dehogynem. Vigyázkodva kell fogalmaznom, egyrészt, hogy ne fedjem fel az inkognitómat, másrészt, hogy ne sértsem meg az Olvasót.

Szép időnk van. Na, ez egy ügyes elterelés volt! Elkezdtem büntetőjogot olvasgatni (Általános rész), tavaly is elkezdtem, aztán nem mentem el vizsgázni, lusta vagyok, néha (inkább gyakran?) nehezen mozdulok.

És most jöjjön egy kis szörnyülködés. Kedvenc állatom: a krokodil. Zseniális jószág. Élete nagy részét „lazy” üzemmódban nyomatja, mégis az állatvilágban (ideértve az embereket is!) a legnagyobb „találati aránnyal bír”. Amikor támad, akkor 80-85%-ban elejti a kiszemelt áldozatot. Megbünteti, hogy arra járt, hamár a büntetőjognál járunk. (Jegyzem megfelé: semmi köze a két dolognak egymáshoz!) Szóval nem semmi a krokodil, igaz néminemű külső „kinézeti” hátrányokkal bír, de mégsem lehet ellenállni neki.

Szép példakép, ugye? Miért? Az oroszlán az jobb? Na jó: egy nap 180-szor képes „társasjátékra” az ellenkező nemmel, azért itt már felmerül a harmadik bika-effektus is. Aki nem ismeri a klasszikus viccet, az magára vessen. Aki ismeri, az is. Megint témánál vagyunk. Folytassuk hát.

Remélem sokan szeretik Csányi professzort, nem a színészt, nem a bankárt, hanem az etológust. Nos, tegyük még hozzá, hogy nagyon megérdemli. Elmés és ízes megállapításokat tesz a körülötte zajló dolgokról és állati bőrbe csomagolja azokat, a viselkedéstan köntösébe. Lehet egyet nem érteni vele, de érdemes kicsit utánagondolni annak, amit mond.

És ahogy mondja. Mint egy rozmár - nekem olybá’ tűnik. És a rozmárok sem elítélendőek. Annál inkább a kígyók. Azokat ki nem állhatom. Csúszósak, megfoghatatlanok, mindenből kibújnak és orvul támadnak. Dermesztő. Bezzeg a krokodil: az jópofa. Nomeg Imi is…

A viszontlátásig…