Nicsak, milyen költői (plusz epikus) hangulatom (plusz vénám) van ma. A címben foglaltakból összességében annyi igaz, hogy ma gyorsat és csapongót vetek papírra. Lévén jelen pillanat szerinta a HSZ (Hajózási Szabályzat) biflázása prioritást élvez. Nota bene: a ló és a kutya is szereti a vizet.

Vigyázó szemeim az előző posztokra vetve arra a megállapításra jutottam, hogy mostanság kissé vízcentrikus lettem, sok helyütt szerepel a megoldási kulcsban a „hákettőó”. Megállva a rohangálásban és visszarévedve eddigi vitális mivoltomra, kiderül, hogy túlgyakorta kerültem a vízzel kapcsolatba.

Úsztam, úszómesterkedtem, hajóztam, erősen foglalkoztatnak a vízi ütközetek, hajócsaták a történelemtodományban… Mindig imádtam újat találni, akár felfedező, kereskedő, illetőleg hajós útvonal védelmezőjeként is felléptem a karma szerint. Oroszlán az aszcendensem, annak is van karma (bocs!). A Nyilas (nyilazó szárnyas lóember) jegy csak megy, utazik, ameddig csak bír. De itt és most (hic et nunc) álljunk meg egy Grétsy Lászlóra... A gyakori helyváltoztatás valami módon a meg nem lelt stabilitást vagy a stabilitásban rejlő monotónia elutasítását jelenti.

Nosza, miért nem jön/jött be ez sem? A szabadság, az új élménye, annak folyamatos kutatása során, vajh mennyi álló és rajtunk mosolygó „kösz, jól vagyok” mellett kutyagolunk el? Ezek szemében milyennek tűnhet a futó, a kereső?

Szvsz két megoldást lehetséges.

1. Megy és csinálja, keresi a jót vagy a rosszat, formálni és megismerni akarja, aztán, ha nem bír vele, otthagyja és továbbáll.
2. A másik szerint mindent, amivel útközben találkozik, újként fogad, de rövid idő alatt megun. Aztán otthagyja és továbbáll.

A vége ugyanaz: faképnél történő hagyás. A második, mint megoldás mindent megkeres és megtalál, de semmivel sem jut dűlőre. Végeredményként önmagát keresi és kergeti, a saját énjével köthetne kompromisszumot egyedül. Nem fog. Kibírhatatlan tud lenni. Legfőképpen önmaga számára. Maximalista.

Az első megoldás egyfajta informatikus „trial and error” módszertanban éli ki magát. Ennek sikeréhez egy dolog szükséges: türelem. És láss csodát: megérkeztünk. Türelem versus maximalizmus. Kompromisszum-készség versus fatalizmus. Változatosság versus monotónia. Szóval van itt megfejteni való, de jobb a dolgot előbb kipróbálni.

A következő bibi, hogy tudni kell megállni, nem megy kifulladásig. Vagy mégis? Mivel „Sosem lesz vége. Sosem lesz vége! Sosem lesz vége?” (Hobo Blues Band: Vadászat)

Utazós vicc. A részeg tántorog hazafelé, mikor megszólítja egy néger k.rva: „Szépfiú, van kedved hazakísérni?” Mire a részeg: „Aztán mi a f.szt csináljak én Afrikában?”

A viszontlátásig…