Egy jó nagy taslitól. Szétmállik az utolsó leszállóhelyén, aztán lehet kezet mosni az attack után. Nincs ellátva érintésvédelemmel, nem tartozik a védett fajok közé, általános közutálatnak örvend.
Meg kell, hogy valljam: nem szeretnék légy lenni. Ezért nem vagyok szemtelen: még mindig megvan a szemem világa. És piacra sem járok. Megteszik helyettem. Ettől fogva a mai napig fogalmam sincs – és ezt teljes komolysággal állítom –, hogy mennyiért szabad tojást, kilós kenyeret (vagy fél kilóst), lisztet, cukrot, tejet, zöldségféléket vásárolni? E tudatlanságomat őrzöm az elmúlt 30 évben, és a hagyományokra tekintettel, nem szándékozom változtatni hozzáállásomon. Ebből következően továbbra is idegesítő a zümmögés. Ellenszerül a lassú megközelítést-gyors és erőteljes támadás taktika mentén végzem a legyek irtását.
Ez most azt jelenti, hogy tudom a légydöglés okát? Tévednék, ha az ilyen egyszerű megfejtések megvezetnének. Lévén a magyar nyelvnek is megvagyon ama sajátossága, hogy képekben beszél. „Akinek füle van, (az) hallja meg!” (Máté 13,9), mondta hasonló szituációban a klasszikus. Igaz, ő elvileg nem magyar volt, de ezt biztos cáfolnák a szkíta könyvesboltban. Nos, az idézett személy – az esetek többségében – tudta mitől döglik a légy, és ettől fogva számos csodálóra és önkéntes követőre tett szert. Divatot teremtett, véleményvezérnek is tekinthetjük. Ráadásul a mai napig élő a stream. Némi színezettel és árnyalattal tarkítva.
Szigorú logikával, a Máté evangélumi idézetből az következtethető, hogy akinek nincs füle, az nem kell, hogy meghallja. Innentől fogva a süketek és nagyothallók, nopláne a fülmentesek (v.ö.: Vincent Van Gogh) nem tudatják mitől döglik a légy? Bizony így van ez, mivel nem hallják a zümmögését, ezért nem alakul ki bennük a léggyel szembeni averzió és nem válnak légy(le)csapóvá.
Adott a választás: tudni hogy mitől döglik a légy vagy leszarni a legyeket? Úgy ahogy, azt ők is teszik sokunkkal. Innentől rövid bukfencezéssel arra következtetek, hogy akiket nem érdekelnek a dolgok (passzív) azok sosem válhatnak „dörzsölt” emberekké, légycsapókká. Újabb két skatulyát gyártottam az emberiség számára, ráadásul ingyé’: lehet belepakolni.
Más. A légy zümmögését általában csendben halljuk meg, a csend döntő többségében egyedüllétet feltételez, az egyedüllét egy alapfeltétele a légy elleni megfontolt és nyugodt küzdelemnek, ettől fogva sikeres légyölési statisztikával bírnak az egyedül lévők.
Vegyük csak példaként a falusi idős nagymamik kedvenc időtöltését. Antagonisztikus ellentét ott van, hogy megöljük, mert idegesítőnek találjuk. Pedig ezzel megint egyedül maradunk. Ennyi erővel kinyírhatnánk a macskát-kutyát-papagájt-akváriumot is. Sokan meg is teszik. De ne csodálkozzunk ezen, a nagymama falun minden gond nélkül kinyírja a csirkét, merthátazé’ nevelte, hogy megegye. Csodálkozunk, ha nagypapa fél(t) hazamenni a kocsmából? Okkal tette. Tudta, hogy mitől döglik a légy.
A viszontlátásig…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
SZILÁGYI LÁSZLÓ 2007.10.04. 13:44:19
Ez egy jól elmondható szöveg.
Ex-versmondótól ennél nagyobb dicséretet ne várj:-), ez a non plus ultra.
Mr. Lansky 2007.10.04. 15:05:30