Jött a budapesti expressz, oszt átgázolt a polákokon. Érdeklődve figyeltem a meccset. Azokat simán verjük, akik hülyére vesznek bennünket. Így volt a taljánokkal is, most meg a lengyelekkel. Kissé túlméretezett arccal érkeztek a gyepre, aztán a végén meg ott lógázta a lábát a ’D’ betű az orcájukon. 'D', mint döbbenet.
Kúszunk fölfelé a világranglistán, mint Szávay Ági, bárcsak már ott tartanánk. Komolyra véve: a fiúkban annyi a plussz, hogy érdekli őket a játék és nem tekintik magukat hérosznak, ha 90 percet végig kell brusztolniuk a gyepen. A szép zöld gyepen. Következő ellenfél: Moldova. Azt meg baromira meg kell verni, mert mocskos kommunista. Kádár Jánosról is könyvet írt.
Hogy nem a Gyuriról van szó? Akkor is söpörjük be a három pontot, mert most volt itt a miniszterelnökük a napokban, kapott díszlépést, meg kávét és – jobb esetben – ebédet az ex-sportminiszterünktől. Biztos szólt is már otthon, hogy „fijugg, hátrébb az agarakkal, rendes emberek ezek a magyarok”.
Már amelyik, gondolhatja a naív olvasó. Lesz is nagy összeborulás a végén. Továbbra is állítom, hogy közös élmények kellenek, az mozdít előre minden gondolatot és tettet. Ilyen élmény manapság kevés adatik. Hacsak nem a Boros-Bochkor szeret-vagy-nem-szeret. (Még a FigyelőNet is hírként hozta, hogy szeretik egymást – biztos sztochasztikus kapcsolatot fedeztek fel a GDP III. negyedéves növekedése és a sztárok között!) Állítás, cáfolat, majd az állítás cáfolata és mingyá’ kialakulnak a szekértáborok.
Oda meg jól befűt valaki, aztán eljő a vész. Nem a mohácsi Szulejmánnal, hanem a muhi Batuval. A kánnal. Habár ez a haditechnikai „bravúr” úgy tűnik feledésbe vész, így 766 év távlatában. Régen volt, pedig igaz volt. Mindenesetre akkor és ott is kihagyott az emlékezet – biztos fogytán volt a Cavinton – ugyanis a nomád hadviselés eredete valami Attiláról lett hírös.
Menni és rombolni. Felgyújtani és porrá zúzni. Nem egy kreatív módszer. Sun Tzu aszondta: „Mindenik hadakozásnak az vagyon regulája, hogy legjobb meghagyni az ellenség országát, megnyomorítván aztat nem oly jó.” Védekezni szekértáborral? Túlerő ellen? Nem gondolkodni, hanem futni kell.
A mester mondá: „Ha pedig erőd nem mérhető föl az övéhez, úgy légyen képességed kitérni őelőle! Merthogy a csekély, de kitartó hadakozásbúl mindég az lész, hogy a nagyobb erőt bíró ellenség rabul ejt tégedet!” Itt visszatérve a focira: pár hónapja Cardiffban sem mértük fel megfelelően a túlerőt. Kaptunk is éppen nulla szavazatot a foci EB-pályázatunkra. Az ukrán-lengyel túlerővel szemben.
Persze az már most láccik, hogy az ukránok majd kislisszolnak a rendezés alól és a lengyeleké lesz a dicsfény. Van tehát okunk büszkének lenni. Megvertük őket. Öröm van. A többit meg a fene vigye…
A viszontlátásig…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
SZILÁGYI LÁSZLÓ 2007.10.18. 07:56:33
Szun mester igazat szól, a kitartás túlerővel szemben két eredményhez vezethet.
Az egyik a Szálasié, aki kitartott, oszt láttuk, ki nyert a végén....
A másik Wellingtoné, aki kitartott Waterloo-nál, itt a végén azért csak megjött a porosz sereg:-)
De ha nem jön meg?
Wellington:"Átkozottul közel álltam hozzá, hogy megverjenek..."
Szun mesternek igaza van, a szívós védelmi harc általában elnyeri méltó büntetését-de ez már politika.