Történnek a dolgok. Talmácsi, Raikönnen, Tomcat, Philadelphia Eagles. Mindenki hozzátett egy csöppnyit a hosszú ünnephez. A forradalomhoz, a fele gép-fele ember sportokhoz. A csapatjátékhoz. Rendben van.

Tudom, hogy az Eagles kevesek fantáziáját mozgatja meg (Faragu /sic!/ Ricsit nem ideszámítva), dehát az amerikai foci is egy csapatjáték. És általában élvezetesebb, mint párszáz kóborló futballdrukker autógyújtogatása. Már csak azt várom, hogy mikor ordítják, hogy „Kisteleki, takarodj!”.

Bezzeg a Talma hozta a tuttit (ilyenkor juszt sem bwin-ezek) oszt’ lealázta a spanyolt, akárcsak az angol-spanyol duettet az alkalmi brazil-finn-olasz trió. Mégis a finn nyert, de ezzel nyert mindenki. Bevallom, cefetül rühellettem mikor a Mikáel Sumáher elindult aztán vége lett a meccsnek. Csak ment előtte pár tucatnyi kört. De körözés nélkül is ugyanaz volna az eredmény.

Nota bene Tomcat. Azt most kőrözhetik. És a Jerry ehhez mit szól? Az egér. Aki mindig veszett módon leégette, megszívatta, agyonverte, megalázta a macskát. Az meg fölállt, mint az a bizonyos a lakodalomban. Újra meg újra. Ez biztos imponál a felkelő lányoknak. Vagy inkább a lefekvőknek? Döntse el mindenki kedve szerint!

Továbbmenve és nem megállva: biztos vagyok benne, hogy az ünnep sokat tartogat sokaknak. A legjobban viszont azok járnak, akik kikapcsolják magukat és oda sem bagóznak a nagy dolgokra. Úgy hírlik, 26-án megint taxisblokád lesz. Taxik nélkül. Itten valami nagyon nem stimmel. El kéne mán gondolkodni ezen, úgy a jobb, mint a bal politikusi agyakban, hogy unalmas.

Miért kell mindig készültségben lenni? Mindig, minden pillanatban válaszcsapásokon törni a fejet. Sokadszorra teszem fel a kérdést: kinek az érdeke? Ja, nem gondolták az urak, hogy eddig fajulnak a dolgok?! Sem itt, sem ott? Pedig a szó veszélyes fegyver – találta fel anno az Illés együttes a la spanyolviasz. Bizony az. Főként akkor, ha csak holnapig gondolkodunk. A holnapután meg érdeklődés hiányában elmarad?

Bevallom, kissé utána történészkedtem a dolgok irányának és változásainak. Van római kori példa és van XVIII. sz-i tengerentúli példa. Mindkettő éles kontúrokkal bír, plagizálható, csak az átültetése lehetetlen. Vegyük észre már végre, hogy továbbra is paternalista, állami jóságot elváró, földesúri önkényt tudomásul vevő emberek gyülekezete vagyunk. Jó képességekkel és sok-sok sírással az ajkainkon.

Kimaradt a polgári (citoyen, bourgeois) lét, megpróbáltuk átugrani, aztán nem sikerült. Értem ez alatt az önálló létre és öngondoskodásra való képességet. Meg kéne tanulni. Ami márcsak azért is baromi nehéz, mert adórendszerünk megszületése óta, ezen réteg van tövig a lószerszámmal a szájában. Így meg tényleg nyögvenyelős.

Nem olyan szomorú ám a helyzet, mert vannak önálló gondolkodással bíró, sokat földbedöngölt és mégis fölállt vállalkozóink – itt nem drogdealerekre, lányfuttatókra és verőlegényekre gondolok. Tényleg. Láttam már ilyent. Aki értelmes gondolatok mentén tudja irányítani a saját és közvetlen környezete jövőjét. Jelzem: nem holnapig, hanem évekkel előre. Őszinte elismerés illeti őket. 

És a többi magyar ember? Nos, gúnyosnak tűnhet, de ismert poénnal: – Doktor úr, és tud valami jót is mondani? – Hajrá Kovács néni!

A viszontlátásig…