Persze, nem vagyok J. D. Salinger. Sőt, nem is akarok az lenni. Mégis megfogott egy mondata. Kern András nemrég egy monológjában arról mesélt, hogy Salinger gyermekkorában gyakran golyózott a bátyjával. A bátyjának ment a dolog, nagy százalékában betalált a lyukba, míg a Zabhegyező írója ettől messze fényévekre elmaradt. Találatban.
Nem tudott úrrá lenni sokáig az irigység kiváltotta kíváncsiságán és rákérdezett a bátyóra. Hogy van az, hogy kisebb koncentrációval, esetlenebb mozdulatokkal többször beletalálsz, mint én? Nem kell annyira akarni… - válaszolta a bátyó.
Nagy bölcsesség, akár életeket formálhat át, a gondolat magunkévá tétele. Minek a görcsösség? Minek az erőlködés? Hova a sietség? Korábban írtam már a körbe-körbe futkosásról, önnön magunk kergetéséről, a dolgoktól való távolságtartás hiányáról. Manapság ez különösen aktuális.
Nem kell annyira akarni… írom ezt egy egyén- és önzéscentrikus valamiben, amit életnek hívunk. Persze megválaszolható a kérdés. Hovatovább jöhetnek visszakézből a riposztok. Akkor mit érek el, hova jutok? Miért kell(ene) megalkudnom? Miért lesz jobb? Nagyon túlfeszített a húr, bármikor pattanhat, látunk rá példákat. Nap, mint nap.
Ez pedig a csata, a harciasság jele. Harcolni hatékonyan csak szervezett közösség (hadsereg) tud. Abból meg kevés van, közösségből. Ha mégis van, akkor is időszakos, érdekek mentén összeálló embertömeg. Az egyén kizárólag bozótharcosként életképes. És akkor még meg sem vizsgáltuk a céljait, azok pozitívumait, közösségformáló hatását. Nem lehet mindenki Bruce Willis. Chuck Norrisból is csak egy van.
Lám-lám, nem kell annyira akarni. Egyén kontra közösség. Valóság kontra álom. Itt tartunk. Valahogy mégis Major Tamás jut eszembe és a Vadászat c. Hobo-eposz nyitánya.
„A vadászat a vadász számára egyrészt alkalom a szigorú önfegyelem gyakorlására, másrészt eszköz a többi élőlény megismeréséhez és megértéséhez. Megtanít gondolkodni, szabadságszeretetre, jó ízlésre és tiszteletre nevel. Elvezet a természet és a hozzá tartozó jelenségek elmélyült megfigyeléséhez. A vadászat megfelelő irányba tereli a vadász személyiségének alakulását. Olyan etikai értéket fejleszt ki benne, amely nélkül a vadászat csupán az ösztönök gyarló megnyilvánulása volna."
No comment. Nem kell annyira akarni…
A viszontlátásig…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
SZILÁGYI LÁSZLÓ 2007.12.08. 08:25:22
A nyugati kultúra teljesítménykényszertől és egyéni bizonyításoktól terhelt.
Annyit tennék azért hozzá: van, amit nagyon kell akarni, különben nem jön be-de nem kell MINDENT.
A kulcskérdés: megéri-e?
Hobó: "teérted hajtok, mindened meglegyen"-önzetlenül is lehet marhának lenni:-), kivéve, ha megéri.
Lásd még a kislányod és a póni esetét, AZ Ő MOSOLYA megéri.
faith 2007.12.11. 09:08:09
A keleti buddhista tanokban a teljes megsemmisülés tanának egyik alapvetése az önálló akarat feladása és beleolvadás a minket körülvevő harmóniába (panteizmus).
Kezdőként annyira akartam nem akarni hogy majd belegebedtem. A valóság mélyebb megismerése a saját korlátolt lényünk adottságain lehetséges amiben ráadásul nagy a zaj és sok a szűrő.
Ezek eltávolítása, kiiktatása az igazi feladat. Erre mondta a Taoizmus atyja hogy "nem kell kilépned a házadból ahhoz hogy megismerd az egész világot".
A nem erölködve győzni és komoly teljesítményt felmutatni ez az igazán nagyok kiváltsága.
SZILÁGYI LÁSZLÓ 2007.12.11. 16:52:19
Az okok különbözősége, ugye:-)
(ÉN kérek elnézést, nagyon komolytalan lettem.)
faith 2007.12.11. 20:07:00
Ezt a házas dolgot úgy szokták mifelénkmondani hogy csepp a tengerben - tenger a cseppben .
A buddhista -de sejtésem szerint más vallású- szerzetesek remeték azt hiszem a magányban is így tapasztalhatták az emberi természet sokszínűségét.
Lao Ce is erre gondolhatott, meg még sokkal több mindenre is, bár én nem vagyok szerzetes. Azért mi is belebotlunk ebbe a különleges szellemvilágba a magunk vándorlásai közepedte. Van aki nem vesz róla tudomást, van aki próbálja befogadni, van aki azt hiszi hogy ismeri, van aki tagadja létezését.
Nehéz olyasmit kifejezni a nyelvünkkel amire nincs igazán megfelelő szó. Wittgenstein apánk nagyon jókat írt erről a Tractatusban.
További szép estét kivánok Önnek:
Mr Faith
SZILÁGYI LÁSZLÓ 2007.12.12. 11:58:54
"Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell."
Valamint Hamlet: " Több dolgok vannak ég és föld között, Horatio...."
Önnek is minden jót, Mr. Faith!
faith 2007.12.16. 21:41:44
Az idézett Wittgenstein mondat az amit mindig szem előtt kell tartani amikor valami érdemi kommunikáció kezd valahol kialakulni.
A transzcendencia valahol itt kezdődik el saját korlátolt lényünk megtapasztalása és érintkezés a teljesebb és megfoghatatlan valósággal. Az egzisztencialisták érzékelték legelőször a XX. század individualizmusát és mint egy szenzor azonnal jelezték is a kor nyelvén a problémát amire sok választ adtak sokan.
Ami az igazi kérdés: Mi a válaszunk nekünk az individualizmusra?
SZILÁGYI LÁSZLÓ 2007.12.17. 16:25:19
faith 2007.12.20. 20:39:56
Ezek a cimkék csak kis stampek amikkel megjelöljük Őket. Gondolataik bennünk élnek tovább már ami meg tudtunk ezekből érteni. Mondom ezt a witggensteini kommunikáció tökéletlenségéből kiinduló aspektusból.
Próbáljuk kimondani a kimondhatatlant, megragadni azt amit folyamatosan érzünk.
Mérhetetlenül tudom tisztelni azokat akik ezen gondolatok után kiszórják azt ami felesleges a szellemi lét dimenziójában. Simone Weil élete egy hajnalcsillag a mai világ fekete égboltján.
Ne haragudjon Mr Szilágyi ha kicsit elragadtatom magam de Wittgenstaein gondolatai folymatosan kísértenek: Honnan tudhatja az emberfia hogy álmodik vagy a valóságot tapasztalja, milyen módon szerezhet erről bizonyosságot? Az érzékszervei segítségével? Az a szubjektum része, talán az is illuzió. Marad a gyötrő kiszolgáltatottság és vágy az igazság után. Létünk mint apró kis mikron a világmindenségben. Ez az irányszög amely perspektívából talán meg lehet valamit érteni abból világból ahol vagyunk, feltéve ha nem álmvilág az is.......
SZILÁGYI LÁSZLÓ 2007.12.21. 08:08:26
Jó karácsonyt!
faith 2007.12.21. 08:28:41
Megvan a hajlam bennem - erre már mások is figyelmeztettek - hisz minden észlelés a szubjektumon keresztül történik, vagyis az általunk vélt valóság az észleléseink egyfajta leképzése. Amennyiben ezt az ontológiai tényt megkérdőjelezzük nem marad sok választásunk.
Mr Szilágyi a Mátrix című film csak megerősített abban a gondolati feltevésben hogy a valóság észlelése nagyon törékeny dolog ami akár egy mesterséges output is lehet. Erre utaló jelek a pszichiátrián is bizonyos "betegségek" kezelésénél is megtapasztalható. Ajánlom figyelmébe az Ébredések című filmet ami egy megtörtént esetet dolgoz fel.
Mindent egybe vetve azt kell hogy mondjam hogy közvetlen tudással csak önmagunkról rendelkezünk, vagyis önnön létünk az öntudat bizonyosságában megalapozott.
Boldog Karácsonyt Önnek és családtagjainak!
SZILÁGYI LÁSZLÓ 2007.12.22. 11:56:08
Önnek is minden szépet!:-)
faith 2007.12.22. 20:53:44
Én úgy gondolom elérkeztünk a nihilizmus határához.....
Maradnék Wittgenstein apánknál:
"milyen rendkívüli, hogy bármi is létezik.."
faith 2007.12.23. 09:44:26
A megismeréshez kénytelenek vagyunk néhány olyan adottságot elfogadni ami emprikusan nem támaszthatunk alá pusztán axiómaként elfogadjuk, pl Önnön megismerésünk elfogadott alapszabályai. Így alakultak ki az idealista, materiális, vagy szofisztikus iskolák. Mindegyik bele van kényszerítve a saját maga által elfogadott játékszabályai közé.
A megismerés folyamata a létezés határai között mondhatnánk. De valóban ott lebeg - mint Demoklész kardja- a Mátrix-ban felvetett mesterséges output lehetősége amit nem lehet kizárni.
Végső soron hinnünk kell abban hogy amit észlelünk az valamilyen relációban áll a tőlünk független valósággal. Ez kapcsolat ami kialakul HIT-et feltételez amit bizonyítás nélkül el kell fogadnunk.
Nekem a legszimpatikusabb és leghihetőbb ontológiai megközelítés a Heisenberg - Schrödingen-i határozatlansági reláció a kvantummenchanikai értelmezésen kívül. A nihilizmus amit írtam egyfajta válasz a leírtakra, ha a szubjektum hallgat a fiziológiai korlátaira. Én vallom hogy az ember főképp szellemi lény, aki a lehető legnagyobb távolságot kell tartsa a fizikai korlátaitól. A nagy aszkétákól ezért olvasok szívesen.
Azt gondolom hogy bizonyos gondolatokat nem lehet pusztán bölcseleti szempontból vizsgálni, a megismerés folyamata ki kell terjedjen a fizikai közegünk -közvetve a létünk- alávetésének szellemi valóság megértéséhez.
Jó ünnepi készülődést a családjában. A közelgő ünnep fénye ragyogja be Ön és szerettei lényét!
SZILÁGYI LÁSZLÓ 2007.12.27. 11:00:07