Még kiskutyából is sok. Hát még gombócból. És posztból. Itt tartok, büszke is vagyok magamra. Kibaszottul.
Vicces, gondolhatja az olvasó, hogy elfelejtettem a századikat megünnepelni, aztán jövök itt a kiskutyákkal. Riposztom is van rá – ha már virtuálisan vitatkozom magammal. Julcsi az oviban a 101 kiskutyáról elnevezett csoport óvónőit koptatja, mi több Dave is becsempészte a mesét a reklámvilágba, az állati doki útján-módján.
Ettől függetlenül, sőt más szemszögből nézve nekem most az éjjeliőrös-internetes gag jön be a legjobban. Bejgli. „- Ez diós. - És akkor mi van? - Nincs mákod. Az van. - Na, menjél szépen haza, és otthon internetezzél.” Ugye, hogy ismerős? Maga a szituáció, maga az emberfajta, maga a poén. Mégis ül.
Akárcsak Szűcs Lajostól a „Tegyen rá sót!”. Ez mindent elmond az ex-válogatott, ex-fradista focistáról. Sőt mindent elmond a focistákról, egyáltalán. Egyszerű, mint a faék. Aztán mégis jóindulatú. Vannak, akik ebből élnek. Nem kevesen.
Valahogy beszólós hangulatban vagyok, úgyhogy megyek is Winnetou ösvényén, aztán kitaposom a belét. Nem is olyan régen, évente minden nyáron elolvastam a Karl May alkotta 4 részes remekművet. Az igazi az volt benne, hogy nem angolul kell olvasni a neveket. Hanem úgy, ahogy le van írva: óld firehand, sam havkinsz, usw. Kevesen néztek normálisnak, de ez még hagyján. Azóta sem sikerült senkit sem rászoktatnom, hogy normálisnak nézzen. Furcsa. De nem nyomozom az okát.
Csütörtökön este meghallgatom a Foreignert az Arénában. Szeretem ezt a stílust. Vokális hard rock, „van alatta szőnyeg” – ahogy Hombre mondaná. I want to know what love is. Vénemberek csinálták a csapatot (ex-King Crimson tagok) és bizony kijött pár király nótájuk a csövön. (Tiszta és profi zenét nyomnak: dögös akárcsak a Toto muzsika.) A lányok meg mingyá’ elkenik a koreaiakat. Kézilabdában.
De inkább nem jósolok. Már eddig százszor elmondtam. Most újra elmondtam. 101. Legyen ennyi elég.
A viszontlátásig...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
SZILÁGYI LÁSZLÓ 2007.12.11. 16:48:28
Te akarsz asszociálni:-)
Liberté_73 2007.12.11. 20:09:14
"Na, menjél szépen haza, és otthon internetezzél."
Egyébként ezen a reklámon mi is itt a klánnal szénné röhögjük magunkat. (Persze aztán komolyra váltunk!)
faith 2007.12.11. 20:19:18
Amúgy 101 post után meg tudja fogalmazni hogy blogírás milyen újdonságot hozott az életébe?
Mr. Lansky 2007.12.12. 00:01:12
Mr. Lansky 2007.12.12. 00:03:05
Nagyon szívesen. A másik dolog már problémásabb. De majd kigondolom és ideötlöm...
Fatia Negra 2007.12.16. 18:56:50
ólddeath, óldsatterhand, nsocsi, no meg incsucsunna.