Nekem. Minden ember életében van egy pillanat... Próbáltam már többször hasonlítani. Össze. Őket. De soha sem sikerült. Megkeresni a közöset, amiért tetszik, tetszenek. Pedig a nőket szeretni kell. Enélkül nehezen megy.

Ha érdek nélkül tetszik, akkor valóban szép. Immanuel Kant ezt gondolta, én is osztom véleményét. Ezt is. De nekem érdekem is van ám, kinek nem lenne a férfinemből a monitorra pillantva. És ha már a németeknél járunk: álljunk meg egy szóra! Jhering német jogtudós alapította az ún. „érdekkutató iskolát”. Pécsett, a jogi karon (a köznyelvben: gladiátorképző) e gondolatiság mentén okítanak, van belőle részem rendesen.

Az álmok mellett persze fontosak a realitások is. Így vagyok én a privátbejáratú csodáimmal. Jól tudom, mindenki arra gondol (és ez valóban egészséges gondolat!), de valójában nem tudom a szexuális-fiziológiai szándék mentén megfogalmazni a csodálatos heteshez kapcsolódó legkisebb közös többszöröst.

Miben hasonlítanak? Mit nevezünk zsánernek? Hasonlítanak egyáltalán? Miért ők jönnek be? És nem Cameron Diaz vagy René Russo, Madonna vagy Julia Roberts. Márpedig hasonlóság biztos van. És nem csak az, hogy színésznők. Minden ember egy színész, de van ahol már nem érdemes színészkedni. (Vagy ott kell csak igazán?) Minden kiderül. Az egy jó hely lehet.

Érdemes lenne a héttel a hét napjait arrafelé váltogatni. De ne legyünk naivak. Ők is emberek, őket is unja már valaki, ahogy Hombre mondaná. Persze viccből. Mert ő is unatkozna velük egy kicsit… Majd egyszer alkalma lesz rá. De csak utánam. Tessék sorba állni!

A viszontlátásig…