A mai napon várni sem érdemes. Semmire. Ülök a kávézóban, nem jön a fizetőpincér. Telefonálok, értelmét veszti a beszéd. Visszahívnak, bár ne tették volna. Házi dolgozatot körmölök, senki sem kíváncsi rá. Tévé előtt ülök, már a távirányítót sem érdemes keresni.
Magába fordult a világ, ha néha kileselkedik azt is sértőn és fájón teszi. Mégis mire várhatnék? Lottóötösre, Fradi feljutásra, apokalipszisre? Lehet, hogy magamat kellene megvárni. Kicsit talán előresiettem, aztán nem volt érdemes. Tényleg? Kötve hiszem, csak ellenérveim vannak, azok pedig ütősek és fájók. Néhanapján talán sértőek is, és ezt kapom most vissza.
Éppen a történelem nagy pereivel foglalkozom, de kevés tanulságot hordoznak magukban. Ez most cinizmussal vegyített tudálékosságnak is hangozhat, de a mai napon ez sem hat meg: teszek rá. Egy jó nagy lapáttal. Olvasom Tölgyessy Pétert, megint jól megmondta a magáét. Most akkor előrébb és boldogabban vagyunk? Nem egy jottányit sem, még a csiga is lehagy bennünket a versenyben. De legalább nem fényévekkel.
Családok, gazdaság, politika. Ilyen sorrendiségben „amortizáltak” mindent a koalíciósok - állítja a paktumos Péterünk. Én pediglen azt állítom, hogy ezt rajta kívül rengetegen észre vették már. Csak ők elszenvedik az egészet, néha barátkozni próbálnak vele, teszik ezt több-kevesebb sikerrel. De legalább nem írogatnak róla, és nem kívánnak-jósolnak olyat, amilyen úgysem lesz.
Tipikus „okoska”, ezért nem komáltam sosem. Tudja, meri, de nem tesz semmit. Éljenek a hamis próféták! De odabenn az elefántcsonttoronyban. A flekk árát majd átutaljuk a számlára. Minden közjogból rettentőmód gurunak. Nem először és nem utoljára. Egy feltétel azért van: legyen dögunalom. Bárhol, bármit olvasok, mindenből az jön ki, hogy nincs tovább. Elvesztette mindenki az értelmét, a magyar társadalom önjáró zombivá változott, gépies mozdulatok, előre gyártott sablonok jellemzik. Próbálom ilyenkor azt elképzelni, hogy milyen is a magyar nép fia és lánya.
Aztán kinyitom a szemem és mást látok. Nem olyant és nem azt, amit olvastam. Persze föltehetjük a kérdést, hogy megérdemeljük-e ezeket a képernyőről csordogáló rettentő mély és tanulságos, de semmibe mutató „okostojásokat”. Vagy legalább azt, hogy olvassuk őket. Lassan, de biztosan olyanná válnak mint Győzike és a Blikk. Mindig ugyanazt és ugyanúgy, monoton és szigorú rendben. A lényeg pedig nem más, minthogy minden rossz és elvetemült.
A nép fia és lánya ezt annuálni köteles. Ne foglalkoztassa, maradjon meg magának és dobja sutba a tudásszomját. Álljon meg és ne fusson, inkább unatkozzék. Mint ma, amikor se előre, se hátra. Toporgunk, várunk az esőre vagy arra, hogy véget érjen. A mai nap. Mert dögunalom.
A viszontlátásig...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
SZILÁGYI LÁSZLÓ 2008.04.06. 05:58:11
Ez nagyon szép.