Négy éve az ókorit rendezték, akkor az athéni demokrácia nyert. A pokol ura: Hellász. Volt is nagy csodálkozás, még Théba jósnői is magyarázkodhattak. 2008-ra elérkeztünk a középkorba. Az ókori Hellász fiai gyengén muzsikáltak Salzburgban (minő szentségtörés Mozart szülővárosában!) és gyorsan elhasaltak, akárcsak a peloponnesszoszi háborúban.

A legjobb négy között olyan középkori hatalmak sorjáznak, mint a Német-római Szent Birodalom, az Oszmán-Török Birodalom, a cári Oroszország és végül (de utolsó sorban) a Spanyol Királyság. Felnyálazva a történelemkönyveket megállapíthatjuk, hogy véres csaták, nagy diadalok, fényes uralkodók és világraszóló események-eredmények köthetők valamennyi nevezetthez.

A németeknél akkortájt divatos volt a Drang nach Osten, azaz keletre irányuló hódító törekvések, de mindhiába I. Ottó álmai: a választófejedelmek szétzilálták az uralkodó hatalmát, vezetésükkel „kiskirályságok” alakultak; a rendiség vezérelve a XV-XVI. századra végképp versenyképtelenné tette a Birodalmat. A tartományurak „kiárusították” az országot, bónuszként a császárság kapott egy nem várt (hatalmas) pofont is 1517 októberének végén (elkövető: Luther Márton). Túlhaladta őket a kor, mivel skippelték az abszolút monarchiát.

A spanyolokat (egyben egész Európát) Martell Károly hozta vissza a sírból 732-ben Poitiers-nél. Elverte a mórokat, ezért nem arabból vagyunk összerakva. Fél évezreddel később - a rekonkviszta hatására - megfogyatkoztak a mórok, 1492-ben pedig végleg eltűntek (ebben az idényben hajózott Kolombusz egy méreteset). Ezután gyors expanzió következett, a kereskedőkkel viszont nem tudtak megbékélni (nem engedélyezték az idegenlégiósok játékát). A létrejött királyságok (navarrai, kasztíliai, aragóniai) érdekházasságban rendezték ellentéteiket. Új fokozatba kapcsoltak a gyarmatosítással és V. Károly (1500-1558) országában már „nem nyugodott le a nap”. Dőlt az arany az országba, divatos volt az inkvizíció, egyeduralkodóvá lett a király. Tönkrevertek mindenkit Európában, a lepantói ütközetben (1571) a török flottát győzték le, aztán 1588-ban „beégtek” a németalföldi felkelésben és pillanatok alatt széthullott a birodalom.

Következzék a sorban a militáns török birodalom. I. Oszmán álma a rigómezei csatában (1389) sejlett fel. Szerbek, bolgárok kicsinálva, majd így járt a Bizánc központja, Konstantinápoly is (1453). Földön és vízen egyaránt félelmetesek voltak, minden jóravaló keresztény rettegett tőlük. Hozzánk többször is bekopogtak, beengedtettek és jó 150 évig megmaradtak. I. Szulejmán idejében érték el kiteljesedésüket. A XVII. század végére kezdtek zsugorodni, az oroszok is megverték őket, visszahúzódtak a kuckójukba, onnan, a valamikori „Fényes Portáról” leselkednek a Boszporusz bikái.

A többször újjászülető Orosz Birodalom kezdetekben ugyanúgy megkapta a „gyomrosait”, akárcsak az EB-n. Akkor a mongolok (tatárok) kedveskedtek nekik, most a spanyolok. Dzsingisz kán megtanította a kegyetlen módit, amit IV. (Rettenetes) Iván cár (1533-1584) sikeresen adaptált. 1581-ben Iván még a trónörököst is megölette, szabályosan szétzilálta a birodalmat. Az ezredfordulón – a kijevi és novgorodi államiság összegyúrásával – létrejött egy kereskedő állam (Kijevi Rusz), bojárok vezénylésével lett életképes egység, majd a tatárok levonultával (1380) a moszkvai nagyfejedelemség dominált – bizánci és pravoszláv klisékkel. I. (Nagy) Péter cár (1682-1725), a Romanov dinasztia sarja aztán modernizálta őket, rendet vágott köztük és virágzásnak indult a Birodalom. Egy irányba húztak, kiemelkedő képességű vezetőik (Nagy Péter, Nagy Katalin, I. Sándor, I. Miklós, Arsavin, Pavlicsenko) „vaskézzel” vitték őket Európába.

Ilyenek voltak. De milyenek lesznek? Az erő és az egység viheti legtöbbre. A törököknél a cserepad is üres, a spanyoloknak első a csillogás: orosz-német döntőt várok.

I. Barbarossa Frigyes német római császár volt, a róla elnevezett hadművelet nyitotta meg a keleti frontot 1941. június 22-én. Ahol a szovjetek stratégiai győzelmet arattak. Célratörő dinamizmus és vasakarat jellemzi őket. Aztán majd vasárnap meglátjuk.