...avagy "Tessék választani!" Néha lehetőség, néha kötelesség. Mégis ritkán hagyjuk ki az önigazolásunkat jól szolgáló apropost, oszt' megyünk egyenest nekijje a falnak. Gondolkodtam az önbeteljesítő jóslatokról, azok akarati és viselkedésbeli hatásáról. Aztán a végén odajutottam, hogy bizony van ilyen.
Miért ne lenne? Volt egy időszaka egyetemi éveimnek, amikor naív és rácsodálkozó falusi kisfiút "alakítottam", mindennek örültem és semmihez sem értettem alapjáraton. Csak egy dologhoz: a tehenekhez. Belátom, ez egy eszement baromság és az alagsorig minősít le, dehát szórakozásnak mindenképp megtette.
Az első szembesülés alkalmával már mérhetőek voltak a reakciók, ugyanis embertársaim nehezen tudták leplezni gondolataikat, sokan nem is akarták. Meglepődtek, na! Nem egyszer, többször és sokadszorra is, és valljuk be: nehezen kezelték a szituációt, mivelhogy "eltűnt/kicserőlődött" az, akit eddig ismerni véltek.
Javukra legyen írva, hogy senki sem szakította meg a nexust szerénységemmel azon okból kifolyólag, hogy tehénspecialistává váltam. Értettem úgy a fehérekhez, mint a feketékhez. Egyaránt. Nagyon komoly és áltudományos ömlengéseket csikartam kifelé magamból midőn vallatóra fogtak, és mégis öt percen belül sikerült környezetemet "letisztítani".
Nemi bontást tekintve a lányok jobban odavoltak értem, mint cowboy-ért, tették ezt a fiúk őszinte és hitetlenkedő csodálkozására. Mindettől függetlenül vagy mindezek ellenére a csajozós lexikonomból hamar kitépődött a "tehenes" oldal, szerencsére maradt helyette más...
Elgondolkodtató, hogy milyen barom tudtam volt lenni (persze tettestársaimmal egyetemben). Volt, hogy a gólyatáborba szüleivel és bőröndökkel érkező kislányt (történelem-angol szakra vették fel!) a recepciónál fogadóbizottságként ülve átküldtünk az orvosira, mondván annyira jó lett a töri írásbelije, hogy oda vették fel. A lány majdnem elsírta magát, miközben az anyukája vérmes vitába keveredett a leizzadt bőröndcipelő apukával: a mama szerint az orvosi jobb, mint a töri szak.
Másokat az ötödik emeletre küldtünk fel csomagjaikkal felmálházva... A kollégium mindmáig négyemeletes, tehát lift az nem volt. Akárcsak szakértő a Muppet Show-ban. Lassan és elkeseredetten csordogáltak vissza a lépcsőn, panaszolva, hogy nem találják az ötödiket. Ekkor - igaz, egyszeri újrakerestetés után - megmutattuk a Gazdasági Főigazgatóság tájékoztatóját, miszerint előző nap lebontották az ötödik emeletet. És istenemre elhitték, pedig egy szimpla hamisítvány volt.
Könnyesre röhögtük magunkat, de ezek az idők - bármíly szép és egyben kőgeci emlékek tolulnak agyamba - elmúltak. Mára csak a tehenek maradtak. Együtt és mégis egyedül és egyenként.
Vigyázok rájuk, hamár csak ehhez értek... Tessék választani!
A viszontlátásig...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.