Megvilágosítottak. Nem televíziós felvételen voltam, mindössze ebédeltem egy kommunikátor barátommal, aztán úgy esett, hogy alaposan megingatta régi hitemet és tézisemet a gasztronómiával és a főzéstudománnyal kapcsolatban.

Ti. mindig és mindenhol fennhangon hirdettem, hogy márpedig én nem tanulom meg főzni. Az okot is megneveztem, amit ott találtam meg, hogy a főzésre fordított idő és az étek elfogyasztására szánt intervallum igen nehezen összehasonlítható. Magyarán órákat kavargatom, ízlelgetem, készülök rá, kitalálom, meglesem (a sorrend nem takar időbeniséget), aztán hipp-hopp és elfogyott.

Lévén jellemző módon a „gyorsan és sokat” étkezési modellt csinálom évtizedek óta. Nem hagyok rá elégséges időt, mert kell másra is. Visszakanyarodva a mai ebédhez, ülünk a lecsó fölött, aztán Krisztián egyszercsak mondja, hogy szeptembertől főzőshow-ban lépnek fel egy szintén közismert és kedvelt barátjával a Paprika tévén. Mondtam erre, a fentiek alapján, hogy én azért nem kezdtem neki e tevékenységnek, mert sok időmet megeszi, többet, mint amennyi kaját én.

„Két órát főzök és három perc alatt megeszem. Hol éri ez meg nekem?” – kérdezem. „Miért a nőt is elviszed moziba, aztán utána rövid idő alatt megdugod, nem?” – jött a riposzt azonnal. És igaza van.

Ezzel új perspektíva nyílt a konyha és ott eltölthető idő vonatkozásában. A legkevesebb, hogy nem leszek default elutasító az egésszel kapcsolatban. Aztán meglátjuk, hogy innéttől a kreativitásra való törekvés milyen módon fejeződik ki bennem.

Optimista vagyok, mégsem számítok áttörő eredményre, de legalább megmozdult valami. Ennyivel is előrébb mentem a mai napon. És még nincs vége….

A viszontlátásig…