régen vettem a fáradtságot, mert most fáradtságnak tűnik. Talán kedvtelenségnek, talán mondanivaló hiánynak. Mondhatnók írni a semmiről is lehet, a valamiről pedig sokszor fölösleges beszélni. A differenciált értelmezések mián.
Ahány ember, annyi baj legyen, és különben is jön szembe a lengőajtó. Gyorsítsunk hát, nosztalgiamentesen, bízva abban, hogy a holnap már kevésbé lesz délibáb, mint a mai nap. Fájhat a szívünk, szorulhat a torkunk, mégis értelmezni kell a postás csengetését. Mert először csak figyelmeztet. Aztán, ha figyelmen kívül hagyjuk, akkor lecsap, belemaszatol mindennapjainkba, kevésbé rögös, mégis kiúttalan útkeresésünkbe, midőn feszt vigyorral stoppolunk a harmadrendű, sablonos útjainkon.
Persze mondja a kínai is, hogy minden az első lépéssel kezdődik, aztán mi mégis megállunk az első előtt, mert magát a lépést is félreértelmezzük, mint a boxban bennragadó paripák az ügetőn. Banális történeteket élünk meg újra, közben potenciális komédiák és tragédiák esnek ki szűrőinken és látómezőnkön. Vidáman elviselhető, a komolytalanságban pedig többen komolyan veszik magukat, ráismernek a helyzetekre, előbb-utóbb azonosítják is.
Sablonná formálják, szerkezetet, keretet körítenek köréje és onnantól már csak kevés hibádzik a teljes elfogadáshoz. Vicces, mintha egyszerű falfirkák adnák nekünk a lényeget, ott is inkább a fal, mintsem a firkálmánya. A falak pedig ütközőként tudatosulnak, akárcsak lovaknak a boxajtó, kínainak az első lépés, stopposnak az első megálló autó.
Régen vettem a fáradtságot, régóta keresem az értelmét. Való igaz.
A viszontlátásig…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Medvegyev 2009.08.05. 13:36:06
A mindennapos történetek, amikről nem állunk le, mert megszoktuk már őket, sokszor legátolják a nem-mindennapiakat.
Soha nem szoktam a TESCO felől hazafelé menve útba ejteni a Kuba nevű presszót.
A múltkor megtettem, így láthattam egy minipuccs gyors kezdetét, lassú elbizonytalanodását-rá két napra pedig a teljes bukását.
He nem arra megyek, értesülök ugyan a végéről, de kimaradok valamiből.
"Micsoda útjaim voltak nekem"-énekli Cseh Tamás.
"El kell indulni minden úton, nincs halálos érv a maradásra"-mondta Bódy Gábor anno.
"Hajózni kell"-mondja a római.
A rutin unalmas dolog:-O)
Aszpazia 2009.08.06. 08:38:16
Mr. Lansky 2009.08.07. 14:03:21
Medvegyev 2009.08.08. 17:11:18
Hát, már nem énekli...:-((
Aszpazia 2009.08.10. 10:57:29
"Az emberek úgy tartják, múlik az idő. De az idő, ezen csak mosolyog, mert látja, hogy az emberek múlnak." (-tibeti közmondás)
Régen írtál Pécsről, no meg a vizsgákról.
Mr. Lansky 2009.08.10. 11:48:29
Az abbahagyást ember műveli, nemúgy a befejezést...