Ezen jelző került rámaggatásra, oszt’ hogy és miért, próbáljuk meg epizódokban felidézni. Idén március idusán startolt a történet (ebből is következik, hogy nem vagyok Julius Gaius Caesar, mert nála akkor fejeződni be), midőn esti csevelyen és kávén látogattam meg Dusán barátomat, aztán másnapra látom, hogy a kocsim baloldalát ügyes forradalmár kezek kulccsal végigkarcolták. Festésre éretten, hogy rohadjon le a végtagjuk.

Ezzel a stigmával éltem napjaimat júliusig (na, azért valahol mégis visszajön a cézarizmus!), majd elindultam átföstetni Pécsre. Nem gondoltam, hogy ez csak az első karosszériás látogatásom. Hazahozván az autót, másnap (azaz 24 órán belül) mit nekem Jack Bauer jeligére a banki mélygarázsban az önműködő ajtó nem önműködött, ebből következően a 36%-os emelkedőn megugrott a jószág, a motor meg lefulladt ezzel párhuzamosan és lám, máris lehorzsoltam az oldalfalat.

Ez volt az első falat, mehettem dobórára, a bőrök nem örültek nekem. Két-három napon belül döcögök az óvoda felé, Julcsival énekelgettünk valami aktuális slágert, oszt látom ám a visszapillantó tükörben, hogy utánunk is gurul két női egyed, nagy szájmozgatás közepette… Meglett a beszélgetés tanulsága is, ugyanis szép lassan belémgyalogolt a körforgalom előtt. Lássuk be őszintén, akkor elszállt az agyam, csodálkozom, hogy él még a baleset okozója, a hangerőm mindenesetre megütötte az átlagos decibel szintet, midőn a vezetés és az út figyelésének kontextusát ecseteltem neki.

Ezt követően meglátogattam a budai helyszínt, ahol karosszériát javítanak, akik megcsinálták a hátsó lökhárítóm fényezését. Na, de hogyan! Ezt később fogjuk meglátni, illetve elolvasni… Ennek utána, immáron augusztusi nyaralásból hazatérvén üzleti ügyben egy bevásárlóközpont parkolójában várakoztam. Elvégezve, amit el kellett végeznem indítom az autóm, az nem indul. Az akkumulátor feladta, minden előjel nélkül. Kemény fából faragtak, ezért hívtam a taxist, bikázza már be, az meg jött, próbálta nem sikerült, kihívtam a nemzetközi car assistance-t, a szaki először elküldte az anyjába, a már eltávozott taxist – lévén a kereskedelmi forgalomban lévő „bikázók” hasznavehetetlenek – majd egy pillanat alatt elindította a kocsit és mehettünk egy újabb szervízbe, garanciális akkucserére. Probléma megoldva.

Egy hét múlva Pécsett várok az egyetem előtt egy másik járgányban, kiszálltam időt húzni. Rágyújtottam, visszaültem és indítottam volna... Ugyanaz, mint korábban: ezt az akkut is levámpírkodtam. Telefon – este nyolckor! – az autószerelőmnek (aki javítja!), kijön, mondja, hogy semmi probléma, csak az akku. Motorikusan, akárcsak a másik kocsi, minden rendben vagyon. Talán csak én nem? – kérdezem ekkor sokadszorra magamtól. Másnap reggelre megoldás és új akku született, itthon pedig következett a következő hét. És esemény.

Fordulok a Bajza utcán, indexelve várakozok, Suzuki jön, majd villant hogy elenged, megyek is megköszönve. Igen ám, de ő is elindul, mikorra azt hiszi, hogy elfér mögöttem, tehát újból nekem jött. Hiba az övé, a kéthetes föstésnek annyi, mint a matricát lehet tépni. Hozzáfűznöm nem volt mit, passzív rezisztenciával vártam végig a papírtöltögetését. Majd kezet fogtunk és elment. Azt követő hétvégén Hortobágyon jártunk, sétálok a mezőn, ebéd után és szabadon, majd hirtelen a fejemre pottyan egy alma, abból a kevés fából. Jót röhögtem a dolgon, másnap azonban már Pécsett adom le ismét az autót – jól keresett Péter a nyáron! -, majd a Sétatéren haladok a felásott Széchényi tér felé.

Mosolygok, aztán kopp, gesztenye a fejemre esik. Fájt, kicsit frusztrált lettem tőle, de mára már elmúlt. Tegnap visszatért hozzám a kocsi, csillog-villog és nagyon óvatos vagyok. (Visszatérve a pesti szereldére: ők drágán nem csináltak semmit, ugyanis a lökhárítót a festés alatt „elfelejtették” lealapozni, ezért volt matricás a Suzuki-meeting után és ezután engem többet nem látnak, sőt már telefonon ékes magyarsággal kinyilvánítottam nemtetszésemet, azt sem köszönték meg.).

A továbbiakban a fal mellett sem mászkálok, hátha most egy tégla következik és különben is vámpír sikeresebb, ha mutogatja magát. Aggatás ide, aggatás oda: ezek megtörténtek, aztán biztos van konklúzió is, de azt most inkább hagyjuk.

Rögtön indulok dobolni és a bank mélygarázsában parkoltam….