lassan kiderülne a turpisság. Inkább mesélek, mégpedig arról, hogy mázlim volt, pedig talán nem is érdemeltem. Történt, hogy a Chelsea-Barcelona BL-elődöntő visszavágója előtt kábé 24 órával felhívott Somos Zoli Londonból, aztán mondja, hogy van akkreditációja szabadon, de még utánajár, hogy nem-e másnak jár. (Korábban már beszéltünk róla, hogy szól majd, ha lesz, de ez volt az utolsó alkalma mtv-sként BéeLezni, így már letettem a beugrásról...)

Még szerencse, hogy a Petőfi utcából az Erzsébet-hídra kanyarodva felvettem a tökismeretlen számot jelző hívást. Este 9 órára véglegesedett, hogy mehetek és akkor következhetett az internetes repülőjegy futam. Ennek során sűrű káromkodások közepette számra vettem Bill Gates nőnemű felmenőit, ugyanis akkorra fáradt el a PC-m. Nem volt mit tenni: reset. Így este 11-re megvolt (mit megvolt, ki volt fizetve) a jegyem, retúr, ide, vissza.

Délelőtt még akadt egy csöppnyi időm rohangálni, majd délre megérkeztem Ferihegyre. Beszállás, repülés, megérkezés, taxi, Chelsea stadion, szálloda, kopogás és ott voltam. Hátra volt még a lehuppanás, majd rögvest indulás a zöld gyep szélére. Itt Zoli megcsinálta a stand-up-ot, eközben én bámultam egy csöppet.

Ugyanis volt mit: a szervezettséget, az eleganciát, a pontosságot, a nyugalmat. Mit mondjak, nem a Ferencváros-Taktaharkány kuparangadóra érkeztem, az ott maga volt a futballkapitalizmus. Ebből ott és így valóban meg lehet élni és mi itthon holnapra nem leszünk a szervezés-vezetés ilyen színvonalán (Holnaputánra se.).

A meccs előtt még benyomtam egy hot-dogot, majd felmásztam a riporteri állásba, ahol Zoli megszokottan tekergette a tekergetnivalót, készült és adminisztrált. Nem éreztem rajta semmilyen Kopeczky Lajos és Vitár Róbert felhangot. Ültömben balról az ORF Güntherje, jobbról az mtv Somosa volt a hangadó, ezért büszkén felvállaltam a hallgatást. A meccs megvolt, jó is volt és rossz is volt, azonban csak a végéig tudtam tűrtőztetni magamat: Iniesta továbbjutást érő mozdulata után önfeledt ordításban törtem fel. Eufóriámból kizökkenve és körülnézve kénytelen-kelletlen megállapítottam, hogy Londonban vagyunk és a Barcelona szurkolótábor öléggé messze van tőlem.

Sebaj, az angolok hűvös eleganciája ismét a helyén volt, a meccs után 5 perccel csendben és rendben elszivárgott a lelátokról valamennyi angol szurkoló. Bezzeg Didier Drogba, hát ő nem tűnt el. Csoda, hogy nem etette meg a papucsát Övrebővel. Meccs után sajtótájékoztató, aztán sörözés-elemzés, másnap egy pöttynyi Notting Hill, majd repülő és Ferihegy. Hazaérkeztem és sikerült rögvest felidegesítenem magam azon, hogy 25 óra parkolásért 10.400,- Ft-ot kell fizetni.

Bizony messze lakunk Londontól, egyre messzebb. Főleg fejben, de azért megéri a különségeket időnként szemrevételezni, bár Övrebő is ezt tette volna a meccs hevében. Mármint a szemrevételezést, de ő inkább kendővel takart.. Lehet, hogy mást akart. A döntőben látni.

A viszontlátásig...