Döntöttem. Kimegyek a Korda-Balázs show-ra. Érdemes lesz.

Ettől függetlenül jól vagyok, habár éppen vihar közelg, ki tudja, lehet, hogy jégeső. Megpróbáltak ma beszervezni. Sokadszorra. Mivel tisztelem az embert, ezért nem küldtem el a francba rögtön a második „Csináljuk együtt az Amway-t!” körmondat után. Türelmesen végighallgattam. Majd megígértem, hogy keddig megadom a választ. Meg is adom, hiszen megígértem.

Ilyen eset után elgondolkodom, hogy segítséget várnak tőlem vagy egyszerűen balféknek, naív embernek ismertek meg. Nomind1. Ezt a kört is megfutottuk.

Imádom a kislányomat, jut eszembe a naivitásról. Szerintem őt sem lehetne beszervezni. „Mert nekem az jó!” indoklása több esetben is kiállta már a most-mi-a-fenét-kell-erre-mondani próbát. Jó látni és együtt lenni vele, bármit megtennék a boldogságáért, a jövőért. És meg is teszem.

Valahogy mindig igaza van és egészséges optimizmus jellemzi. Nomeg a „csak” szócska, amivel megérteti velünk, hogy miért van igaza. Néha olyan meseszerű, hogy mennyi boldogságot tud adni.

Párom mondta, hogy nem olvassa, amit írok, mert ez egy divat, hogy mindenki ír, blogol. Írjak inkább könyvet, annak van értelme. Lehet, hogy igaza van. De most még nem kész a fejem a könyvre. Javasolta, hogy a múltról, a faluról, a gyerekkoromról írjak. Nézzek vissza? Ott nem kaptam semmit. Egy ember hitt akkoriban bennem: az édesanyám, és lám ez elég lett. Erre érdemes visszagondolni. Csak asszociációkban kóválygok vissza. Egyelőre.

Ettől teljesen függetlenül holnap megyek legényegyleti találkozóra, ahol a „régiekkel” találkozunk egy pinceszer erejéig. Szegény bárány, „albán bajnokunk” már ma fejbekólintotta. Ő már hallgat, nemúgy mi, akik elmondjuk majd érte a Ruzsa Sándor a kocsmában kesereg… szövegű klasszikust, megisszuk az utolsó néhány kancsó bort, aztán mindenki megy a dolgára.

Kell az ilyen alkalom, középiskola után már nem változik az ember, csak tisztábban lesznek a körvonalak. És még oly sok minden más.

A viszontlátásig…