Kezdődött jól és tervszerűen, aztán valahol kapott egy gellert és irányíthatatlanná vált. Ilyenek a hétfők. Lényeg, a lényeg: Szávay győzött Flushing Meadows-ban. Reggel időre beértem Julcsival az oviba, majd a melóhelyre is.

Itten folytattam némi kreatív pletykálkodással. Ennek is megvan a maga szépsége. Több dologra kell figyelni: közlékenynek látszani és lenni, beszívni az információkat, majd reagálni azokra. Sajátosan és ilyenkor már a beszélgetőpartner arca elárulja, hogy mennyit és mit mondott el a „nagy titkokból”. Sokszor többet ér egy kóla melletti csevely, vagy egy cigarettázós hallgatás, mint 25 nap tréning. Mérhető, csak rezonálni kell rá. A tréning  drága és sokat ér: annak, aki tartja. Mondhatják a trénerek, hogy féltékenykedem, de nem, magam is voltam már tréner. Csak az ember előbb-utóbb megunja a „parázson járkálást”…

A csevegés után irányba vettem egy étkezdét, ahol találkoztam egy rég nem látott ismerőssel (megérte!), majd innen sétáltam vissza a Wesselényi utcába, a kocsimhoz.

Ott várt a piros. Kerékbilincs formájában. Második alkalommal jártam így. Ugyanitt. A probléma nem a rossz parkolási hellyel volt, hanem a mérési hibával, amit ejtettem. Ugyanis 4,80 m-re voltam a gyalogátkelőtől, amit a „lakatolók” vétségnek (akarom mondani szabálysértésnek) tudtak be, azaz 5,00 m-nél közelebb álltam zebrához és zavartam a gyalogosforgalmat. Ja, ha csak úgy nem!

Ezután, cetlik-papírok leszedése, telefon a „büntetőknek”, készpénzfelvét, elmenni a postára, feladni a „dellát”, majd a feladóvevényt egy másik ablaknál elfaxoltatni (újabb papír kitöltése mellett), a fax foglalt, majd 15 perc múlva elküldés sikeres, ezután újabb telefon, hogy fizettem, majd megígérik, hogy azonnal küldik a kollegát a kiszabadításhoz egy puttonyosban. Stílusos: a Télapó-Mikulás (tessák választani!) piros, a puttonya és a kerékbilincs is. Visszabattyogni a kocsihoz, várni, várni, újabb 20 perc után telefon Hombrénak, leülünk kávézni a kocsival átellenben lévő kávézóban. Ismét eltelik negyedóra, vánmór telefon. "Kiküldték már, csak előttem is vannak, akinek le kell szedni".

Újabb félóra-negyven perc és megérkeznek. Leszedik a bilincset, majd azon nyomban átteszik a mellettem parkoló autóra. Úrinő bankból kijő és összepisili magát az idegességtől. De nincs kecmec, kezdődik elölről a buli. Ő már nem vár, helyben fizet, mint a katonatiszt (most már nők is lehetnek!), majd ismét leszedik a bilincset. Gyorsan rákötik egy újabb delikvensre, akire előbb „véletlenül” nem szóltak rá, hogy a 4,80 m az mégsem 5,00 m. Majd sebtiben elviharzanak. Jönnek majd vissza: az újabb tortúra után 1 órával. 

Gondolom. Mert ekkor már – a kávé elfogyasztása és a kínkeserves röhögés után – megyek vissza a Váci útra. Így kell 10 perc lefogása alatt 45.000,- Ft bevételt generálni. Tudnak ezek a fiúk valamit. Ugye.

Sztoikus nyugalom szállt meg az eset után, ami még most is tart. Tudomásul kell venni, kérem: itt és így élünk. Ebben az országban.

Mindezidő alatt Zsidó Nyári Fesztivál zajlott a zsinagógában és a turisták nem értették mi történik. Senkit nem zavartak az autók, sőt még szimpatizánst is szereztem. Egy idős házaspár hölgy tagja midőn meglátta a bilincset az autón, így szólt a férjéhez: „Milyen szép autó, miért kellett lelakatolni?” Talán már ezért megérte.

A viszontlátásig…