Rögtön az elején kiderítem, hogy nem az a Viktor, hanem egy másik. Kisiskolás korombeli legjobb barátomról van szó. Serfőző Viktornak hívták. Aztán meghalt, túl korán huszonévesen, elvette magától az életet.

Így járt Németh Tamás barátom is – ő már a nagyiskolából –, Vele egy kamionsofőr „babrált ki”: kitette az irányjelzőt, aztán egyenesen ment tovább... Megdöbbentő és vigasztalhatatlan sztorik. Mindenesetre soha meg nem értem és nem is akarom megérteni a Miért?-et. Van a tegnapi kommentben nevezett Katona Klárinak egy szívfájdító dala, az Ünnep. Ha hallom, csak rájuk tudok gondolni.

Kisiskolásként nagyon szép az élet, lehet együtt marháskodni, biciklivel nekimenni a falnak. Na, ki tud gyorsabban? Jókat csajozni, legalábbis erről álmodozni és beszélni. Az „Odanézzetek, smárolnak! Mit árulnak?” klasszikus is ekkortájt született. Véd és dacszövetségeket kötni, Csibészke-csapatot alapítani, menni bele a nagybetűsbe.

És amikor visszagondol az ember csak az igazmondó tekintetek és a vidám és cinkos mosolyok maradnak meg. Később, amikor találkoztunk, nem kellett mesélni: értettük egymást. Úgy, ahogy  a címben szereplő zenekarunkban, mert tanultunk-tudtunk, és ami a legfontosabb, szerettünk zenélni. Viktor billentyűzött, én gitároztam (ha arra sodort az élet, legfőképpen Tamásiban a k.n. pedagógusi 1 évem alatt).

The Beatles. Ez volt a minden. És talán még ma is ez. Nemhiába hagyom ki a posztokból őket, mert külön helyet érdemelnek. Szóval a Hey, Jude! és a Twist and Shout ezért van a szeretet köreiben.

Tamás ugyanez, csak idősebb fiatalként. Szertelenség, vidámság és mégis meghatározó bölcsesség. Nem akarta, hogy komolyan vegyék, de komolyan lehetett venni, ha akartuk. Rengeteget adott, keveset kapott. Az életnek és az élettől.

Tőle indul a „hú, vazzeg-koktél” is. (Hozzávalók: kávéfőző, kávé, pálinka. Elkészítési mód: csapvíz helyett pálinkát töltünk a kávéfőzőbe, majd megfőzzük a kávét. Váljék egészségére!) Filmmániás volt, ragadt rám róla elég. De nem rovom fel. Úgy ahogy az elvesztésüket, sem. Ez lett, ez van. Fontos, hogy még élnek, valahol bennem.

Elment közülünk Luciano Pavarotti is. Inkább fogjuk föl úgy, hogy milyen jó, hogy itt volt. Jimmy Somerville-nek (Communards, Bronski Beat) van egy (?) gyönyörű nótája: For a Friend… Ide passzol: tessék!

A legjobbakat…