Eljött az adomázások kora, gondolhatja a kedves Olvasó. De nem. Másról van itten szó. A közeli és távoli múltból egyaránt sokat hallok bizonyos történeteket, amelyek eltorzítva és a mesélő saját élményének beállítva kerülnek elő. Gabalyodnak ki a beszélgetések kusza gombolyagából.

Ez mind szép és jó, de azért van itt egy kis bibi. Megértem, hogy a hölgyek és az urak szórakoztatása, a „jófejség” divatos hóbort néhány embertársamnál, azt viszont nem állom, hogy velük az életben soha meg nem történt eseteket a magukénak állítsanak be. Ennek okán leírom az egyik kedvenc elorozott „pesti mesémet”, ami pécsi barátaimmal történt meg hajdanán.

Síelni indult a baráti társaság, egyetemista lévén kevés pénzzel. Terveik szerint Sopronból, egy csoporttárs lakásáról ugranak majd át naponta az osztrákokhoz, majd esténként visszatérnek. Egy hosszú hétvégéről lévén szó a társaság, megfelelő felszereléssel (sok alkohol, kevés ész) megérkezett a „Hűség Városába”, ott is egy tízemeletes panel 7. emeleti lakásába. Itt lakott a csoporttárs.

A viszontlátás öröme és egyéb okok folytán hamarost nagy ivászatba kezdett a társaság, melynek eredményeképp éjjel 1 óra körül az egyik síelő-tanonc (aki először ment síelni!) úgy döntött, hogy eljött az idő a gyakorlásra. A gondolatot tett követte. A lépcsőházban felcsatolta a léceket, majd elindult lefelé. A negyedik emeleten lakott egy idős néni, aki nem tudta mire vélni a nagy vigasságot az éjszaka közepén (a kíváncsiság is hajtotta): ezért hálópendelyében „kirombolt” a folyosóra.

Ekkorra érkezett oda a „jó ivó, de rossz síelő” hírében álló barátunk és láss csodát: elgombázta özv. Horváthnét. Lett is nagy riadalom hirtelen: telefon, jött az ambuláns kocsi, a csoporttársat „eltüntették” és nagy hirtelen elült a vigadalom.

Másnap reggel. Sokan ismerik ezt az érzést. Ez most megspékelődött a bűntudattal. Egy óriási csokor virággal megjelent a kompánia a baleseti ambulancián. Kérdezik a főnövért: Éjjel behoztak egy idős nénit, bizonyos Horváthnét, kisebb zúzódással a sípcsontján. Hol találjuk meg, jöttünk meglátogatni?

A főnővér értetlenkedve válaszol: Nincs itt semmiféle Horváthné! Marika, hallottál az éjjeli esetről? Marika a nővérszobából megszólal: Igen, volt itt egy néni, de már nincs.

„A fenébe - gondolta erre a bűnös - csak nem a pathológia?” És hol van most? – kérdezte félénken a virág mögül.

Marika nevetve válaszolt: Semmi baja. Horváth néni váltig azt ismételgette, hogy éjjel 1-kor a 4. emeleten elütötte egy síelő. Felülvizsgálatra átvittük a pszichiátriára.

A pszichiátriára már nem ment át a galeri, ehelyett a röhögéstől fuldokolva távozott az intézményből… Ez történt a 90-es évek elején Sopronban, síelés helyett.

A viszontlátásig…