Ilyen sorrendben. Sokadszorra hallva Sir Winston megjegyzését („Uraim, csak semmi sport!”), felbátorodtam, hogy sportbéli-testmozgásos élményeimet papírra vessem. A taxatív módszert választom.
Atlétika: ált.isk. élmények, középtávfutásban jó voltam, aztán ez is abbamaradt. Tájfutás is volt, de olyan régen, hogy már csak a szépre emlékezem. Kislabda hajítás volt még divatban, itt általában ütemtelenül engedtem el a labdát, ebből következően szerény eredményeket mutattam fel. Talán a távolugrás. Talán.
Úszás: voltam úszómester, papírom van róla, sok lány emléxik rá(m) - nem árt egy kis nagyképűség néhanapján. Tamásiban mentettem részeg katonát a vízből – jól hasba kellett rúgni. Víz alatt egy levegővel bírtam a 33 méterest, 1 láda sörrel tartozik nekem valaki kb. 20 éve.
Asztalitenisz: versenyszerűen űztem, kisdobosként megyei 3. helyezett voltam (igaz, hogy négyen indultunk, de az is egy győzelem és egy vereség). Tenisz és aerobic: nem. Később sem.
Evezés, kajak-kenu (álnéven: csónakázás): csak lányokkal, azt is rövid ideig, utána más elfoglaltság. Vívás: na ez sajnos kimaradt, az egyik álmom, amit nem teljesítettem eleddig.
Autó-motorsport: v.ö. megyei rendőr-főkapitányságok gyorshajtási nyilvántartásai. Igaz, mióta egy alezredest átengedtem Közgáz szigorlaton (elégséges!), 48 órán belül kell hívnom egy számot és „fényt kap a kép” a traffipaxban.
Kerékpár: két hét versenyszerűen, aztán lesérültem. Lejött a zománc a lábamról a betonteknőben, ekkor meguntam a történetet. Sakk: néhai Palánki bácsitól tanultam a falusi kocsmában, jól ment, de már csak passzióból játszom.
Kosárlabda: ezt csináltam legtovább, talán a legjobb minőségben. A mai napig szeretem, bal bedobóként és irányító poszton jáccottam. Középiskolában is folytattam, plusz tavaly New Yorkban a Madison Square Gardenben megnéztük, a Knicks égését Rockets ellenében. Ezt tekintem legjobb és legélvezetesebb csapatsportnak, habár a jéghoki és az amerikai futball sem kutya. Sőt.
Lovaglás: „kicsiny falum” lovas falu. A közepén, a Tanácsházával szemben, áll a lószobor – farka a pógármester irodájára tekint. 1szóval vannak tapasztalataim a négylábúról, de nem igézett meg.
Labdarúgás: inkább nézni és inkább a helyszínen nézni. Sítáborok alkalmából szoktam volt ellátogatni AC Milan meccsre. Na, az nem semmi: Forza Milan! A magyar meccseket egy ideje nem látogatom: a „Fradikának” vége, a válogatott meccs, amit utoljára élőben néztem az észtektől itthon elszenvedett 1:0-ás vereség volt. Itt ordibálta be a 138 néző közül az egyik, hogy „Gelei, hadd játsszak én is, ilyen messzire én is elrúgom!” Siralmas volt. Ha focizom (véletlenül), akkor védeni szeretek.
Síelés, korcsolyázás, biatlon, jégtánc, téli olimpia: na, ezek nagyon nem gyere be. Igaz, hogy járok sítáborba (csak fiútársaság!), kizárólag Olaszországba, kizárólag főzni. A többieknek. Meg ellenni, mint a befőtt. Amiről nem írtam, az kimaradt. Szerencsejátékot sem űzök, igaz régen sokat autóskártyáztam.
Mostanság kezdtem vitorlázni. Újabb vízmánia. Valamiért nagyon odavagyok érte. Korábban extrém sportokkal is „szöszögtem”: kanyoning, rafting és hydrospeed, a szakzsargonban: matricázás. Amikor hason fekve, egy darab műanyaggal a kezedben mész lefelé a nagy sodrású folyón, aztán szembe meg jönnek a kősziklák. Az ezeken való arccal felkenődést nevezzük matricának.
Lövészet: amikor még volt MHSZ (Magyar Honvédelmi Szövetség) gyakran lőttem. Géppisztollyal is, Úttörő Gárdistaként, nagyot ütött. Aztán elmúlt. Bridzs: bejegyzett sport. Tudom és szeretem is. Csak nincs hozzá Észak. Mert én vagyok a Dél. Keletről és Nyugatról már ne is beszéljünk. Latinosan „Ex oriente lux” és Nyugaton a helyzet változatlan. Legalábbis a diadalív árnyékában - Erich Maria Remarque szerint.
Torna és birkózás (kötött és szabadfogás): más formában, vegyes párosban... Ez egy másfajta izgalom. És még nem kell drukkolni, hogy menjen.
Egy-két-hár-elég... Egészségetekre! Pihenőként „vízparti bridzsparti” by Simon&Garfunkel.
A viszontlátásig…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
SZILÁGYI LÁSZLÓ 2007.09.12. 13:30:37
Azt viszont nem értem, hogy a gyeplabda, a toronyugrás és az íjászat hogy maradhatott ki az életedből:-D
Nincs rá időd?:-)
big 2007.09.13. 12:53:52
A controllingos lányok is járnak vitorlázni? :)))