Ugye, van az Oscar Wilde mondás, mely szerint a nőket nem megérteni, hanem szeretni kell. Ebből sokféle következtetés eredeztethető – és itt most nem kell szót ejteni a művész közismert szexuális beállítódásáról.

Szvsz a macho-kultusz végképp kiveszőben van, innentől a matriarchális társadalomkép elkezd kirajzolódni a távoli horizonton. Próbálja a félhülye erősebb nem ezt kompenzálni: nem hallgatja meg, elnyomja, megveri (akkor is, ha nem érdemli), nomeg kiröhögi vágyának tárgyát. Oszt' csodálkozik rettentőmód, ha lassan egyedül marad, mint az ujja. A haverok is unalmassá válnak, nincs aspiráció, jön a lehangoltság, később depresszió, rossz esetben az erőszak. Pedig milyen jó lenne mosolyogni, élvezni, ami adatott, aztán nem is törődni a kis gondokkal, nem nagyítani őket, hanem közösen megoldani.

Jó, tudom: ez egy idea. Mégis működött és működni látszik sok esetben, sokaknál. Az idealizmus meg amúgy is platóni eredettel bír, és képes boldoggá tenni embereket. Visszatérve: a nő a szükséges és sok esetben az elégséges feltétele a „jól érzem magam a bőrömben” feelingnek.

Csak a bánásmódot kell jól megválogatni, aztán mindjárt egység teremtődhet. A közgazdaságtan fogalma (ökonómia) is az oikosz (görög: család) szóból ered: talán nem véletlenül. A családi gazdálkodás, a cserekereskedelem kialakulását aztán megfejelte az önzés, mint fő motiváció az egyénnél (v.ö.: Adam Smith), mint a gazdaság mozgatórugója. Vizsgálva a női önzést (amit a férfiak jó esetben az idejük és energiájuk fölösleges lekötéseként értelmeznek), nem irányul másra, mint a törődés és közös (családi) érdek dominanciájának elfogadására a férfi részéről. Néhanapján.

„Hát igen, ilyen az életem” – hogy idézzem a klasszikust, a lányomat. Más nézőpontból viszont teljesen érthetetlen számomra az „emanci-panci” irányzat, a NANE és az erőszak ellen küzdő feministák, akik első blikkre gyorsításra ösztökélnének egy sikátorba befordulva. Nem hitelesek, nagyon nem azok.

Szóval több-kevesebb sikerrel űzve ezen „játékot”, számomra továbbra is az jön le, hogy a nők tiszteletreméltóbbak minden hímnemű egyednél. Sokkal jobb stratégák, csak azért nem lettek hadvezérek, mert ki nem állhatják az esztelen pusztítást. Türelmesebbek és jobban elfogadják a monotóniát. Hja és kitartóak. Egy nő, ha valamit (valakit) meg akar szerezni sokkal hatékonyabban lép fel ennek érdekében. De ne feledjük, hogy ezek a tulajdonságok ránk férfiakra nézve negatív következményekkel is járhatnak.

A kérdés továbbra is: kinek az érdeke, cui prodest? Van olyan hölgyismerősöm, aki addig nem rúgja ki a férjét, amíg mulatságos-hihető hazugságokat tud kitalálni. Lehet, hogy ez így jól van, de a férfiak ritkán jönnek ki win-win-nel a balhékból. Olvasom az indexen, hogy a hajléktalanok döntő hányada elvált apa…

Nagy játék ez, ahogy a Queen együttes megénekelte anno domini. Play the Game. Játszani pedig kell és engedni mindenkit játszani. Nehéz lenne arra panaszkodni, hogy meguntam. Bárkinek.

Szóval, uraim lehet továbbra is húzogatni a strigulákat (is), elmondani, dicsőíteni, lehurrogni, egyáltalán beszélni róla. Az egész nem más, csak máz. A méz pedig máshol van. Máshol és másoknál. És más aspektusban…

A viszontlátásig…