Előre is elnézést kérek, mostanság egy kissé kimaradok. Teszem ezt azért, mert más dolog is akad, nomeg tanulni is kell rá. Mindig csak tanulni, teljesen fölöslegesen, mivel amiből jövő csütörtökön írásbeli vizsgát teszek arra – siker esetén – péntektől senki sem lesz kíváncsi.

Igen: vitorlázás. Navigare necesse est. Addig is folydogál lefelé a víz a Dunán, a Sión, amiről most tudtam meg, hogy a rendszerváltás után nem azért volt alacsony a Balaton vízállása, mert nem volt elég csapadék, hanem mert az egyes önkormányzatok a Sió mentén, a külföldiek által vásárolt termőföld öntözéséhez vállalták a vízutánpótlás kötelezettségét. Ezért időnként le kellett csapolni a Balatont. És láss csodát, a balatoni nyár beállt nullára és lehetett az idegenforgalom hanyatlásáról sápítozni.

Nota bene az öntözéses kultúrák régóta divatban vannak, de arra már senki nem veszi a fáradtságot, hogy utánaszámoljon a dolgoknak. Miről is van itten szó? Azt mondják: ne öntözz, mert nem marad víz. Száradjon el a növény, ne egyen az állat. Majd anyázzál a piacon, mert emelkednek az élelmiszer árak.

Ezt nevezzük költségcentrikus gondolkodásnak, amit – ha jól végiggondoljuk – egy lefelé csúszó-pörgő spirálként is felfoghatunk. És innen aztán nincs visszaút. Egyenest belefúródunk a földbe. A növekedés? Ugyanmá'! De fordítsuk meg a lovat vagy a nyerget.

Nemrég jártak hazánkban kínai mezőgazdasági szakemberek. Azt mondták: hülyék vagyunk. Magyarország bővelkedik vizekben (folyóktól a patakokig), ami kiváló adottság. Csak elfelejtjük kihasználni, mert többszörösére emelve az öntözött területek és a földekre juttatott víz mennyiségét, javulni fog a mezőgazdaság termőképessége (kibocsátása). A megnövekedett kibocsátás nagyobb árbevétellel jár (igaz a költség is emelkedik, de messze nem olyan mértékben), a marzsot visszaforgathatjuk az öntözőrendszerek fejlesztésébe, a vízhozam növelésére és elérjük a hajdani 70-80-as évekbeli mezőgazdasági toplistás helyünket.

Azt mindenestre illő dolog megjegyezni, hogy a Gráf József vezette minisztérium neve „földművelésügyi”, ebből is láccik, hogy a téveszmékkel ellentétben: a magyarnak jó földje van. És nem az állattartásáról híres. Az „csak” kiegészítő, járulékos termék. Az egész dologgal ennek fényében azért foglalkoztam, mert hiába állítják az okosok, hogy a következő világháború az édesvíz tulajdonlására megy ki: az ember tud a vízzel bánni.

És ha ezután technológiát váltunk és visszatérünk az ősihez, akkor egyszeri nagyobb kiadással egy növekedést indíthatunk el. Ez pedig tényleg organikus és innentől nehezen korlátozható. Ha még hozzávesszük a közgazdaságtanban használt primer szektor megnevezést, tudni fogjuk, hogy ez miért is fontos.

Summa summarum: nem hülyék a kínaiak. Sőt. Onnan származik a valaha élt első stratégiaalkotó: Sun Tzu (magyarul: Szun Ce). Főműve: A háború művészete (The Art of War), ami 13 fejezetből áll és Kr. e. VI. századból ered. Jóval később (Kr. u. XVI. században) egy bizonyos Niccolo Machiavelli is foglalkozott a témával. Sokak örömére, sokak bánatára. Stratégia, taktika, akció. Ez is egy szép háromszög.

Emlékszem a Szikla c. filmben, amikor Sean Connery-t kihozzák az Alcatrazból, akkor „véletlenül” felvillan két olvasmányának "gerince" a cellában. Az egyik a Sun Tzu könyv, a másik Arisztotelész Politikája. Tessék elolvasni. Érdemes. És megnézni is. A filmet.

A viszontlátásig…