Hogy azt jobb el sem kezdeni. Gyanússá válik innentől a mesélő, vagy inkább magyarázóvá. Azt meg lehet, mint a bizonyítványt. Magyarázni. Ultima ratio: valami történt, aztán volt nekijje kimenete, ami a hallgató számára nem éppen üdvös. Ettől fogva bezáródnak fülei, eltompulnak receptorai, midőn meghallja a főcímmel kezdődő körítést. Feltéve, ha a körítés, nem kerítés akar lenni. Azt pedig az emberiség gyengébbik neme szívesen hallgat. Visszatérve az origóhoz, mehet a mesélés.

De vegyük észre, hogy mesélni is a gyengébbik nem szeret jobban (v.ö.: kisgyermekének elszórakoztatása lefekvés idején), innentől fogva, aki mesél, annak könnyebben megy le a mese a torkán. Csak türelem kérdése, amiről korábban is ejtettem pár gondolatot. Már azé’ a türelemé, amivel felruházatott. A gyengébbik nem. Ez pedig fölöttébb szükséges a hímegyed elviseléséhez. Hullámok hátán, hullámok alján. Mégis az időhorizont tágítása, azaz a türelem vagy várni tudás ideje sok hullámot csitít. Kevesebb összeütközés, több kompromisszum, nyugodtabb kapcsolatok, hosszabb élettartam. Ez jár vele.

Nem a folyamatos világmegváltás. Annak is megvan az ideje, de nem állandóan, hanem alkalmanként. Kitüntetett alkalmanként. Aztán, aki lekési az alkalmakat, az várhat, legalább még egy-két életet. Ne legyünk íly karmikusak! Ugye. A karma másképpen is értelmezhető: van mindenkinek, és csak megfelelő időben a megfelelő célszeméllyel szemben sikeres a bevetése. Azt pedig ki kell várni. És ehhez mi kell? Hát persze. Türelem.

Innét is láccik, hogy az egyszeri ember, lehet marhára befűtve, harcra készen és világ megváltásilag is ottan a topon. De az idő és a hely nagyon sokat számít a megvalósításban. Mondhatja az olvasó, hogy ez egy lusta ember. Sok esetben okkal mondja. De van rá reply-om: a krokodil is lusta. Várakozása mégis meghozza a gyümölcsét. Nosza, most megkapta az ifjonci hév a napi betevőjét, jó nagy pofonokkal körítve. Ez is elégedettséggel kell, hogy eltöltsön. Mégsem veszem úgy. Csak egyszerű merengés, nosztalgia. Két öregember beszélget: Emlékszel Bélám, régen milyen jókat nosztalgiáztunk…

Ez válasz lehet a fejtegetésre. Inkább öniróniának szántam. Az türelmesebb, mint a gúny. Nomeg a cinizmus. Mi is a cinizmus? Feszengés, bizonyítani akarás. Megmagyarázás, önszépítés. Nos, az egy tipikus „Szóval, az úgy volt”. Nagy öröm, hogy minimálisra sikerült redukálnom a kifejezést gyakran használó emberi egyedek számosságát a környezetemben. Ez pedig egy részsiker. Nekem legalábbis.

A héten (is) tervezés van. A jövő év költség és beruházási tervének ráncba szedése. Fontos az alaposság, a rendszer és a tervezési irányelvek betartása. Mégis valahogy ránézésre megállapítható, hogy milyen lesz. Befolyásolják: akik készítik, és akiknek készítik Akik komolyan veszik és akik kötelező tornagyakorlatnak tartják. Furcsa elegy. Mégis van értelme, valamint szüksége.

Ugyanis a tervezésbe feccölt energia mennyisége és minősége eleve magában hordozza a megvalósítás sikerét és kudarcát. Ezt vallom. És eddig bejött. Most is így lesz. A többi meg elintézhető azzal, hogy „Szóval, az úgy volt…”

A viszontlátásig…