1999-ben, a nászutamon láttam a stadiont, ahol tavaly elvérzett válogatottunk. A fíling megfelelt egy köves-gazos harmad útvonalnak és osztálynak, amit akkor torzan érzékeltem friss házas hevületemben. Aztán elmúlt. A házasélet és a varázs is. Visszacsöppentem a valóságba.
Valahogy így tűnhetett a magyar focistáknak is a szombati meccsen. Tavaly, Isten tudja miért, de kikaptak a köves gazban, oszt most meg lazán vették az akadályt. És ez sokat elárul: hozni a kötelezőt. Sikerült. Sajnos ismét innét kell indítanunk a magyar focit. De legalább itt tartunk. Kíváncsi vagyok, hogy a polákokkal mit gurítunk szerdán? Az már barátságos lesz. Az iksz jó eredmény lenne.
Szerettem a focit, ma már ez nehezen mondható el rólam. Megnézem, de nem tud felcsigázni. Teljes mértékben igazat adok a kosárlabda vagy jéghoki fanoknak. 90 percig nézzem, hogy nem történik semmi? Maximum egy potyagól?
Bezzeg a jégkorong! Hétvégén a Sabres 3-at ütött hátrányból 4 perc alatt a Capitalsnak. Ez ám a nem semmi. És nem jár hozzá „kapusról lecsorgó labdát a hálóba pofozta”, sem „mintha zsinóron húzták volna”, nopláne „kipókhálózta a felső sarkot”. Fiatalos hevületünkben anno kitaláltuk a futballközhelyek boltját. Itt lehetett volna megvenni a fenti „termékeket”. Egyszóval nem voltunk a normalítás megszállottjai. Ezért is szerettük magunkat.
Nosza, szeressük most Tőzsér Danit, mert megérdemli! Igazán szép gólt rúgott. És ami felvidámító volt a mérkőzésen az a jóra való éhség és a hála egy kis jóért, szépért. Egyből levehető volt milyen kevés kell, hogy a stadionban a tizenezer néző őszinte mámorban és boldogságban ússzon. Örvendjen és ne kukát gyújtogasson, meg forradalmazzon...
Javaslom, hogy vegyünk egy nagy hangszigetelőt és fedjük be az Ország Házát. A politikai mikrofonfejeket meg szabadítsuk meg a hangszálaiktól. Első lépésben. Forró ólom, kerékbetörés, karóbahúzás mind ezután jöhetnek. Túl sok módszert ajánlottam, biztos ezt is népszavaztatják majd. Tegyék, szívük joga.
És qrvára nem érdekel senkit. Ez sem. Mert onnét jön… Föntről a fejünkre. Pedig a fekáliát általában alant tárolják.
A viszontlátásig…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: simply click the next website 2017.11.29. 18:13:39
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
SZILÁGYI LÁSZLÓ 2007.10.16. 18:18:37
Megeszi őket az isteni nép megint, késsel-villával.
Ez ilyen ország, lerombolni, újrakezdeni.
Kezdjük újra az egészet, de mikortól?
Nem léphetsz kétszer....
Mr. Lansky 2007.10.17. 23:32:48