Közelg a téli napforduló, Joszif Visszarionovics Dzsugasvili (saját maga által hamisított) születésnapja. Eredetileg 1878. december 18-án látta meg a nap világosságát a grúz Gori nevezetű településen. Dehát egy generalisszimusz alapvető joga megválasztani a napot, amikor megszületik.

A leghosszabb éjszaka, a legkevesebb világosság. Furcsa paradoxon. Úgy tűnik mindig a végére akart maradni. Csattanónak. Ezt sokan nem élték túl a környezetében. Tett róla. Barátait, ellenségeit egyaránt megölette. Nem bízott senkiben, azaz egyvalakit mégiscsak a bizalmába fogadott – tudva annak megalomán, birodalomépítő tévelygéseit – aztán cserben hagyta a piktor (1941: Barbarossa hadművelet).

De ne szaladjunk előre, ismerjük meg „ifjonckori” nexusát V. I. Uljanov elvtárssal. Kezdetekben komálták egymást, aztán a főnök agyvérzése(i) után Sztálin egyre többször kapatta el magát. Például nekiesett grúz földijeinek, mindenáron bizonyítani akart (v.ö.: nagyorosz sovinizmus). Lenin végrendeletében szorgalmazta a leváltását, csakhogy azt már senki sem vette komolyan.

Következő falat: Trockij. Lenyelte. „Divide et impera” – szól az ókori Róma bölcsessége, ennek alapján beállt középre (Buharin és Trockij közé), aztán elsütkérezett a hatalomban. Az ölébe hullott. Iparosított, kollektivizált és bevezette a terrort. Mindenkit kinyíratott. Háború előtt, alatt, után. Deportált, felszámolt, koncepciós perezett nem volt jóban a kisebbségekkel (ukrán parasztok, kulákok, krími tatárok, zsidók). Egyeduralkodóvá lett. Ami nem ment a csalárd barátnak, az neki összejött.

Aztán az NKVD grúz főnöke, a véreskezű sztálini parancsokat kivitelezők feje, Lavrentyij Berija megmérgezte – még abban az évben őt is „bitóhoz szólították”. Hatalmi harc áldozata lett a hóhér. Sokan állítják, hogy Sztálin agyvérzést kapott, csakhogy újabb kutatások szerint meghamisították a boncolási jegyzőkönyvet – Berija és Hruscsov engedélyével. Összeesküvés áldozata lett, ciánnal megmérgezték (megnagyobbodott máj, elkékült bőr), és a fiának is tudomása volt a merényletről. Az orvosok dolgoztak egy darabig rajta, aztán függöny.

Korábban is produkált hasonlókat a történelem. A praetorianusok, mint az aktuális római császár leghűségesebb és legádázabb szolgálói és védelmezői (meg is fizették őket rendesen!), ha kedvük szottyant ripsz-ropsz új császárt választottak. Előtte persze megölték a regnálót... Russell Crowe (Maximus, a gladiátor) sem ment semmire Joaquin Phoenix-szel (Commodus, a császár), azt is a testőrei vonták ki végleg a forgalomból Kr. u. 192-ben (ld. még: Nero, Caligula).

„Sztálin csak tetszhalott. Mindenkinek tetszik, hogy halott.” (A vicc magyar atyja ezért másfél év börtönt kapott.) Nem volt egy diplomata alkat, ment keresztül mindenen erővel, mint egy buldózer. Más megvilágításban folyamatosan menekült, futott a végzete elől. Egyedül maradt.

Paranoia. Túlzott félelem, Isten általi kiválasztottság érzése, meneküléskényszer az üldözők elől, összeesküvés-elméletek gyártása, távolról irányítottság. Karakterzavar. Minden és mindenki gyanús. Haragtartás, féltékenység, bizalomhiány, sértődékenység.
Persze most mondhatnám, hogy igaza lett. Egy graffiti jut eszembe. „Hiába vagy paranoiás, egyszer úgyis elkapnak!”

A viszontlátásig...