Nőtt az olajár is – bruttó. Erre mongya a bölcs közmondás, hogy addig jár a korsó a kútra, amíg meg nem dugják a korsóslányt. Megtették.

Ölni vagy ölelni? Olyan kevés a különbség. Az már természetesen senkinek sem fáj, hogy körülötte 100 méteres sugarú körben mindenki megmurdert. Tudom, nem nyerek népszerűségi címet ezzel, csakhogy ki nem állhatom, a „Gyertek, aztán nyírjatok ki gyorsan, mert hősnek születtem” stílust. Ráadásként jön egy szelíd-szkrínes amazon-sztájl, aztán lesz témájuk az újságíróknak – bár már októberben is telepakolták a médiát.

Nem mennék bele a pakisztáni csoda elemzésébe, csak elvágólag jegyzem, hogy adott egy tompító-élesítő felület, amelyet az amerikaiak használnak (gazdasági és nukleáris (harcászati) potenciál). Lejátsszák a szolid siíta ideológia versus al-Kaida-szélsőséges muzulmánok meccset, elvégre ez bármikor jól jöhet a marionett-mozgatóknak. Ott van persze Pervez elnök bónusznak, aki ráadásul nem tudott mit kezdeni Bhutto hazalátogatásával. Korábbról szemlélve azért küldték el anno, mert korrupt volt, mint állat. Arról pedig, akiről ezt mongyák, jobban hihető, mint akiről csak sejtetik. Ezt már Keller „közpénzügyes” László is megtanulta.

És hová fut ki a válság? Nő az olajár. Pakisztánt tovább lehet befolyásolni. Hencegni a kezemben vagytok, szóval nyugi!-val. Kíváncsian várom Bush nyilatkozatát. Aki ismét a részvényopcióit tette rózsásabbá.

Elvégre vannak emberek, akiket szeretünk, ideológiában stimmelnek, ellenségünk sakkban tartható velük. De amint gazdasági érdekünk azt kívánja, feláldozhatók. És lehet fájdalmasan nyilatkozni, majd bemenni a hátsó szobába és tovább tépkedni a cetlit.

Itt sejlik fel bennem egy visszaping/feed-back: Védjen meg Téged egy praetoriánus, császárom!

A viszontlátásig…