Más nem jut. Járni jár(t), de nem jut. Így került Emma, az első 2008-as újszülött a cigánybrácsás elkárhoztatott szerepébe. Való igaz, a hedlájnos poén (kezünkre nézve) a „Lonely Hearts Club” eseményeit is felidézhetné. Ezzel pedig a magányos, önkézi gondoskodás is újfajta színezetet kap. (Mellesleg újra itt a bizonyosság, hogy Elvis él!)

Az év első újszülöttjének nem jár semmi, sőt a szüleinek sem. Maximum babakötvény, azzal meg majd sorba lehet állni, de semmi értelme. Igaz, hogy futotta öt perc a médiajelenlétre, Máté Krisztina is majdnem elsírta magát, de aztán érjék be ennyivel. Nincs több, punktum.

Az imperialista-kapitalista-globalista-népelnyomó-förmedvény-vadállat senkit sem kímél. Miért tenne kivételt velük? Akár mennyből az angyal vagy flaszterról a petárda: lesújt és elpusztít minden élhetőt. Az „ÁB-bébi” de facto elveszti létalapját, mint korábban a gépkocsi nyereményutalvány, az Amodent fogkrém, vagy a Skála Kópé.

Bezzeg, mikor még megvolt az Állami Biztosító, érdemes volt meghamisítani a születési időpontot. Most már csak az öngondoskodás marad. Magad Uram, ha szolgád nincsen. Nem kell tátott szájjal állni, mert nem jön a sült galamb. Maximum az ürüléke. Aztán lehet tisztogatni. Szépíteni, kozmetikázni. Azt sem érdemes sokáig, mert közben elmegy mellettünk egy jármű (és a világ), aztán betakar. Mint Ziaul Hakot a tányérsapka.

Piszkos egy világ ez, a maga piszkos igazságaival. Piszkos táncaival, Piszkos Fredjeivel. Mégis van benne humor, és néha nagyokat lehet röhögni. Sajnálkozva, emlékezve. Másokon és önmagunkon. Így legalább biztosak lehetünk a poén élhetőségében. Akinek meg nincs társa, annak jusson eszébe, hogy ő sincs egyedül. Aki meg nem hiszi, azt segítse és támogassa a magyar állam.

A viszontlátásig...