Megmérte a Századvég-Forsense. És vezet. Ott, ahol lassan senkinek sincs kedve indulni. Emlékszem a ’90-es választások után láttam feltűnni a padsorban. Hátrébb ült, keveset beszélt. Szerény volt és szimpatikus, akárcsak a Glattfelder Béla.

Közgazdásznak tanult és valljuk be őszintén: nagyon magára maradt az okos és nagyszájú jogász-bölcsész-értelmiségiek között. Látszólag maga sem értette mit keres ott. Aztán letette a garast a környezetvédő miniszterünk mellé. Ezek után örült, hogy maradhatott a frakcióban. Büntetésül száműzték, messze-vissza a cívis városba.

Ott és akkor elkezdte, amit sokan a mai napig nem értenek, hogy miért éri meg elkezdeni. Lelkük és vesztük rajta. A debreceni SZDSZ-es polgármester mellett kitanulta az ipart, a Fidesz kongresszusokon általában levezető elnök volt, jól adminisztrálta magát. És építkezett. Érezte, hogy aki vállalta-vállalja a konfrontációt (Fodor, Ungár, Molnár, Hegedüs, Wachsler, Szelényi, Frajna, Tirts, Sasvári, Áder, Szájer, Rogán, Mádi) a nagyokkal, ugyanazon sorsra jut: elkopik, mint a hatéves téligumi.

Nemúgy Lajosunk, aki fapofával, tartva a protokollt, mindvégig igazolta megbízhatóságát. A kormányzati ciklusra nem hívták vissza, gondolták: csináljon, amit akar, de legalább 200 km-re a Parlamenttől. Csinált is: önmagát és a várost. Magyarország második legnagyobb városát, focicsapattal, autópályával, sportarénával, kulturáltan kinéző főtérrel, Tankcsapdával, reptérrel, működő gazdasággal, dolgozó emberekkel, és a többi.

Csendben és határozottan. Kijárva a maga igazságát. Persze rá lehet fogni, hogy az asszonyon kívül volt dolga más nővel is, hogy nincs diplomája, és megvette Tokajt kilóra, és a többi. A Hajdúságban ez senkit sem érdekel, nem olvassák el az újságból. Nyakas népcsoport. Mennek neki az egyenesnek, sokszor fejjel, sokszor fájón, de mindig újra meg újra.

Hallhattuk a múlt héten, hogy „Kardot rántott, aztán visszatette...”. Hagyjuk már! Nagyon jól tudja mit csinál, és azt is, hogy mit csinálhat. (Nem tartozik ide Dávid és Dobrev asszonyok megsértése: az tényleg paraszt-tempó vót, mégpedig a javábú!) Most beszólt a vezírnek is. Aki nem értékelte a beszólást. Csakhogy ezt már kevesen kérdezik tőle. Azért pogácsát biztos kapott Lalitól. Akit mindeközben egyre többen, egyre többfelől, egyre többre értékelnek. Színtől, gyümölcstől, parlamenti patkótól és pártzászlótól függetlenül.

Hajlandó a kompromisszumra, előrenéző, vitatkozó típus. És pimasz, de jól áll neki. A király meztelen – tartja a mondás. Neki ez passzol. És innentől már könnyű elsőnek lenni. Még akkor is, ha időbe telt ezt elérni. Még akkor is, ha az egész csak egy média- és választó hecc.

Van ideje, ráér. Budapest megvár. Ugye, Lali király?

A viszontlátásig...