Kezdődött, hogy szerdán este gyorsan, szaporán bekajáltam egy közösségi rendezvényem, majd rögvest vettem az irányt. Pécs városa volt a cél, ahová átmeneti – maximum 1 órányi – szakmai elfoglaltság szólított, ti. a könyvelőm bemondta az unalmast.

Nem siettem el a dolgot, lévén már december óta tudok a tényről, csak lusta voltam. Nem először. Éjfél előtt megérkeztem (két órán belüli időt futottam), aztán találkozó Péterrel, majd szunya. Reggel ébredés, majd egyetem, majd könyvelő, majd vissza Pestre, mivel 15.30-kor már tárgyaláson kell üldögélnem a bankban. Ez volt a terv.

Elsőre jól hangzik, aztán ébredéskor gyanússá vált, hogy 10 perc alatt négyszer voltam a mellékhelyiségben. Gondoltam, ennyi. Beültem az autóba és leromboltam az egyetemre. Ettől a ponttól felgyorsultak az események. Először csak tömény hidegrázás és fejbizsergés kapott el, szédültem, ha állni kellett, hőhullámaim voltak, mintha változó korba értem volna. Vagy mintha nő lennék. Többek elmondása szerint fehérebb voltam a kislány a zongoránál.

Betuszkoltak valami orvoshoz az egyetemen, aki megállapította, hogy lázas nem vagyok (36,2 Celsius fok: szóval inkább kihűlőben voltam) és vakbélgyulladásom sincs (ennek a relevanciáját azóta sem értem), felírt széntablettát és jól megmondta, hogy egyek háztartási kekszet, és jó nagy kortyokban csapvizet igyak hozzá.

Megköszöntem és távoztam, előbb-utóbb (idejét nem tudom mennyi idő alatt) Péter szobájában voltam és ruhástul-pulóverestül az ágyban feküdtem, összekucorodva és fázva, majd elaludtam. Hatórányi alvás után ébredtem meg, természetesen kezembe vettem a toilette papírt: oszt’ uzsgyi. Ez megismételtem félórán belül kétszer, majd ismét vissza az ágyba.

Mindeközben zajlott az élet: akik látták reggel a kiindulási állapotomat gyorsan eltemettek az asszonynál (ő reggel érkezett Pécsre, a jogi karon órán volt), lemaradtam a megbeszélésről és halálra rémítettem sokakat, de biztos volt némi petárdapuffogtatás is. Lassan megérkezett az este felmentünk a szállásunkra. Eddigre olyan semmilyenül éreztem magamat: kótyagos fejjel, elfertőzött gyomorral, humormentesen és valamiért nagyon, de nagyon fáradtan.

Ismét elindítottam az alvás processzusát, időben váltakozva a retyó-vizittel. Igaz, hogy nem kis örömömre a kitérők kezdtek ritkulni. A reggeli jobban létem csak átmeneti állapot volt. Ugyanis megtudtam olyantól, aki tegnap nem is látott, hogy "szarabbul nézel ki, mint tegnap". Nem vettem magamra és az elkövetkező kb. 50-100 évben már nem is fogom felvenni. Sütött a nap, vidámság, hétvége, ilyenek. Igaz, hogy a doktornőnél nem ez volt jellemző. Elmentem hát a könyvelőhöz is, majd lassan (nagyon lassan!) hazadöcögtem az autóval.

Most következik a hétvége, amit végigpihenek, mert ennyire kimerült és nyomott hangulatú már régen voltam. Úgy kezdtem, hogy erre nem számítottam. De megértem. A jelet. Úgyhogy stop, pihi. 35 után lejár a szavatosság. Erre mindenki bizton számíthat.

A viszontlátásig...