A próbálkozások és a sikeres óvodai felvételek száma. Sporteredménynek is durva. Nem azért, hogy panaszkodjak, de valahol azért nem értem. Megoldás biztos lesz, egy azonban most is biztos: közigazgatási pereket indítok Törökbálint és régi-új polgármestere (Turai) ellen. Addig is jogomban áll fellebbezni. Nekik pedig magukba szállni.

Az igazat megvallva nagyon ott tartok, hogy elég és menjenek a búsba… Csakhogy mindig visszajönnek. Megy a kavarás, megy a keverés, aztán mi marad a szar: majd elmehetek lakossági fórumra kidühöngeni magamat. Annak semmi értelme, marad a jogi út. Ahhoz úgy sem értenek, hát fizessenek. Kártérítést, sokat.

A száraz tényeknél maradva: nem értem miért van tele a bálinti óvodák és iskolák többsége érdi és diósdi gyerekekkel. Biztos, hogy helybéli nem akar odamenni. Eddig én sem akartam és eztán sem fogok. Mindig csak a mutyival ér oda az ember, ahová akar. Talán ezért tartunk itt. Előreszaladtunk, csak rosszul lőttük be az útirányt.

Hogy is van az adjon Isten, fogadj Isten? Mostantól és is megfogadom. Cégelköltöztetés. Gépkocsi átírás. Satöbbi. Egy kanyi vasat nem kapnak tőlem, miattam. Ezt érdemlik nem mást, nomeg a szerződésben vállalt kötelezettségeiknek a teljesítését, vagy a kártérítés megfizetését (és ugyanígy a törvényi kötelezettségek mulasztását is számon kérhetem).

Nemhiába tanultam közigazgatási jogot, tárcsázom a tanszékvezető számát (hál’ Istennek: oktatókollégám), oszt nekimegyünk a közigazgatási eljárásoknak.

Turai, most figyelj vazze’! Előny a Ladoga-tónál!

A viszontlátásig…