Holnap (vagyis ma) megyek a Szigetre, jönnek Gyuriék is. Ez pedig idekeveredett gondolatként közibénk, lévén most olvastam/hallottam (a kívánt rész aláhúzandó), hogy a Gyöngyhajú fiú (azaz a bátaszéki illetőségű Kóbor János) a közeljövőben megvásárolja Gyuriék egyik „mediterrán fekvésű” törökbálinti házát - amely speciel északnyugatra tekint... Nesze Neked mediterrán. Ezzel bizonyít az új asszonynak, aki cserébe szült egy Léna nevű kislányt cserébe. Hull a hó, fú a szél, Léna és az északra néző mediterráneum. Ezt rakd össze, kispajtás!
Valójában sosem komáltam az Omegát, mindig a sor végén voltak/vannak nálam (is). Bár az is igaz, hogy Alfa tánczenekarról sem szólt eddig a fáma, ahogy Pszí vagy Ró called rockbandákról sem. Lassan rákanyarodva a címben rejlő gondolatra: jutott eszembe számtalan rosszabbnál rosszabb gondolat midőn megláttam Cseh Lacit a három ezüstjével mosolyogni. Innét kapcsolódtam az ezüst esőre, ami egy teljesen más perspektívából az Omega számomra két elviselhető számából az egyik.
Hogy még bonyolultabbá tegyem a kavalkádot: még szerencse, hogy pillangóban is ezüstözött a „mifijúnk”, mert a másik zeneművük Kóboréknak a Fekete pillangó. Összeállt a kép. A szigetes Magyar Dalok Napján is volt Omega, csakhogy nem eredeti felállásban, mert ugyan Benkő Laci nyomogatta a billentyűket, Mihály Tamás pedig metal-style fiával adta a ritmusszekciót, dehogy Keresztes Ildikó és Kalapács Józsi mit keresett ott, az már fölöttébb méretes kérdés számomra. Akárcsak Roy „és Ádám-mentes” danolászása.
A csapból is ők folynak. El is zártam. A csapot. Ez egy ilyen csapat. A Petróleumlánykától a Fekete pillangóig. Bezárólag. Visszatekintve Keletre bizton állítom, hogy nem lesz jobb a Nagy Fal mögött, sajnos. Csapatunk teljesítménye a petróleum lámpáéhoz mérhető, és ez valóban fura érzés. Valszeg megint ide kell hívnunk az olaszokat focizni, aztán a Kisteleki csak-csak lezsírozza a magyar nép örömét. Mondjuk, rúgjon egy lesgólt Németh Krisztián a talján Buffonnak, a bírót pedig kompenzáljuk belépővel a MOL igazgatótanácsába. Uccu neki: máris örvendhet a magyar.
Lássuk be, hogy mindenre van megoldás és az igazat megvallva az ezüst is szépen csillog. Szebben, mint a közhangulat. Ebből kifolyólag kívánok magamnak képzavaroktól mentes koncertet holnapra. Azt pedig sosem bocsátom meg Gerendai „majdnem nullszaldós volt a Sziget” Károlynak, hogy a Korda-Balázs duó Nagyboldogasszony ünnepe után egy nap spéttel énekelheti a Mámmá-má-Máriát.
Mi lesz így a bigott és mélykatolikus magyar ifjúsággal? Bezzeg a „főguru” Benedek: ő is csak tizenhatodik. Ezzel még olimpiai pontszerző sem lehet. „Hull, csak hull reám, ezüst eső...”
A viszontlátásig...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
SZILÁGYI LÁSZLÓ 2008.08.17. 18:42:37
Voltak ott még jó dolgok, "16 évesen", "Nyári éjek asszonya", "Arcnélküli ember", és különösen a 6-ost ajánlanám tőlük, Addig élj-XX. századi városlakó-Az égben lebegők csarnoka-Nem tudom a neved stb.
Sülyi jó szövegeket írt, Kóbor nem tudott énekelni, a többiek középfokon jól zenéltek.
Voltak náluk jobbak, én rock Neotonnak hívtam őket:-))