Véget ért az olimpia, kezdődik a paralimpia. (Elgondolkodtam: vajon az paralimpiai zászlón csak négy kör szerepel, vagy kör helyett ovális? Oké, bunkó vagyok, de 80%-os rokkantként megengedhetek némi élcet magamnak...) Schmitt Pál már most parázik, pedig megnyugodhat: itt lesznek szép eredmények és teljesítmények magyar részről. Helyezések, érmek, mi több aranyak is.

Itt álljunk meg egy Grétsy Lászlóra és vonjunk mérleget: egyértelmű és tényálladék, hogy egészségtelen országban kizárólag az egészségtelen képes teljesíteni. Teszem hozzá: bárcsak ők is épek lennének, testben és lélekben egyaránt. Sajnos nem ez a sors adatott nekik. Továbblépdelve az ösvényen (és jól megtaposva azt) az utóbbi esztendőkben trendivé vált magyarhonban. Hogy mi? Hát az, hogy az egészségtelen teljesít. Legyen az ocsmány és negatív, vagy lélekemelő és pozitív, álljon az egyik oldalon, vagy üvöltsön a másik oldalon. Tökmindegy.

Csak a rútra emlékezem – dúdolhatjuk keserűre ferdítve a slágert. Aztán hogy vidámság is kerüljön elibénk – mert megérdemeljük! – jönnek a vízilabdázóink és elkészítik nekünk a kínai tutit. Az édes-savanyú levest. Köszönjük meg nekik, mert igazán megérdemlik. Akárcsak mi a sportvezetőinket, akik ismét letették a garast és ékes bizonyítékát adták totális alkalmatlanságuknak.

Eszembe jut Eric (Moussambani), az angolna, aki Egyenlítői Guineából úszott Sydney-be 2000-ben. A teljesítménye bátran emberfelettinek titulálható, ti. nem fulladt a medencébe, ráadásul még a rekeszizmainkat is megmozgatta. De nem csak ez a fontos. Gondolom, Eric vérmes szurkolótáborára már kevesen emlékeznek. Nos, Egyenlítői Guinea sportdiplomatái (két, össze-vissza színű adidasba öltözött fő(nök) szurkolt és tapsolt a lelátón) létszámban dupláját tették ki az ország nevezett sportolójának. Számomra ez méretesebb muhaha volt.

Bájdövéj, MOB-elnökünk integetése (az volt?) se ment piskótaszámba a madárfészkes megnyitón. Ráadásként a „nincs lelkük a sportolóinknak” nyilatkozattal triumfált. Kérdem én, ha már Peking, akkor ő miért nem megy a (madár)fészkesbe csicseregni. Mai hír, hogy 2009-ben újra megméreti magát, teszi ezt mert „bennem bíznak a sportolóink”. Hát, ha ő mondja, akkor biztos úgy van.

A finanszírozásról és a „nincs pénzünk, szegények és ebadták vagyunkról” pedig csak annyit, hogy az olimpiai felkészülésre biztosított állami forrás majd’ másfészerese volt az athéninak (3.000.000.000,- Ft), és a matekból azt se felejtsük ki, hogy a XXVIII. Nyári Olimpiai Játékokon 217-en képviselték magyarhont, míg Pekingben 170 sportolónk versenyezett a dicsőségért. De térjünk vissza az örömtelire: lévén harmadszor is „befürdettük” a világot.

Az pedig külön öröm számomra, hogy Athénban élőben láthattam a pólósok sikerét. Miért a múltnak örülök? Merthogy az egy jóval nehezebb menet volt. Nem beszélve a Szerbia és Montenegrón keresztül tartó rettegésről úton hazafelé. Ott és akkor lett igazán „életbevágó”, hogy menjünk tovább, gyorsan...

A viszontlátásig...