Igen, jól tudom, elmaradtam magamtól. Onnön magam ünneplésétől (40. életév betöltése) ugyanúgy, mint a körülöttünk zajlódások vizsgálódásától, nomeg egyáltalán. Pedig megint átvertek. Igaz, hogy jó szívvel tették ezt: a szülinapi bulit tudtomon kívül (vagy inkább előtt) sikerült megorganizálni. Ezúton is köszönet és sok szeretet az ünnepi seregnek.

Különösképp páromnak, aki volt oly 'galád' és Karácsony 'James' János helyszíni unplugged koncertjével  (annak megszervezésével) adta a koronát a 40. életévemre. Sokszor megtettem már, mégsem tudom elégszer megköszönni. Mindig emlékezetes marad a tátott szám, amidőn belépett a nappaliba. Anno volt egy félszamizdat Ilyen a boksz c. könyv, amikor ippeg a "legyen példaképem" korszakot éltem. (Nem nevet!, mivel minden férfiú megejti ezt, fiatalsága hevében...)

Csak konyakot ittam, a gimnáziumi angol tagozaton James volt a nickname, amivel Vargha Kornélia tanárnő illetett, megszerettem a kürtőskalácsot, ilyenek. És valahol volt egy soha be nem teljesülhető szerelemképzetem is, a la Postássy Júlia Jamesnak. Furcsa és megmosolyogtató visszagondolni ezekre az időkre, mégis jó érzés, hogy valamennyire megéltem, mert megélhető volt.

Ezért is volt telitalálat James, midőn fehér ingben és farmerban, gitárral a kezében besétált hozzánk. És hogy dicsekedjek is: meghívott bennünket a névnapi bulijára, Szentendrére.

Más vizekre evezve, kicsit csikorog a kerék, semmi kedvem azt csinálni, amit szerintem már nem kell sokáig csinálnom, ezért mást fogok csinálni. Lassan érkezik a hívószó is. Efelől semmi kétségem. Mert eljő az idő amikor "azt játszom, amit én akarok..."

Addig is újra itt vagyok... És csak akkor szólj rám, ha hangosan énekelek...

A viszontlátásig...