Mindig is imádtam Quentin Tarantino első filmjét (1992), Istenuccse', jobbnak tartom a Ponyvaregénynél. Ehelyütt is eszembe ötlött Mr. Orange, Mr. White, Mr. Pink, Mr. Blonde, Mr. Blue és Mr. Brown alakítása - lévén egyre több rablással üti szemünket a média manapság.
Teljes ismeretlenként közösen megcsinálni az ékszerrablást, majd a kvázi tökéletes megoldásban hibát és árulást kutatni. A feltétlen bizalom vadul kínos és esetleges áthajlása árulásba. Embert próbáló, kutyát szorító.
Egy másfajta nézete saját magamról szól, lévén hétvégén azon érzet szállt fejembe-lelkembe, mint a szorításban lévő kutyáknak szokott volt. Bizton állíthatom, hogy szabadulni kötelező feladat, de a mutatvány kétes kimenetelű. Jelen pillanat nem az önsajnálaté, egyszerű tényként kezelem, hogy ami egyszer nyílik, az utána bizony bezárul.
És már az is eredmény, ha észrevesszük a nyitást, nopláne - enyhítendő a szorítást - igyekszünk szabadabbá válni. Az ügyetlenebbje képes mindezt túlbonyolítani, pedig pofonegyszerű a megoldás általában. Akárcsak az idézett filmben: bizalom és/vagy árulás.
Rendben is volnánk - gondolhatja a naív szemlélő -, most akkor hogyan tovább? Újabb - a minap sokadszorra látott - filmalkotás tolul ujjaimba erre: Bryan Singer Közönséges bűnözők (1994) című csodája. A film jellemzően szövegcentrikus, a szöveg pedig mindenhonnan (kávéscsészéről, flipchartról, falon lógó újságcikkről) szedett.
Összefoglalva: szemenszedett hazugság (Verbal Kint alias Keyser Söze). Egyszerre ördögi és lenyűgöző. Bizalom és/vagy árulás. Ettől biztosan bekerülünk a circulus viciosusba. Ez jutott, ezt érdemeltük. Újabb tasli a vidámodó arcra, köszönjük meg becsülettel.
Következőnek jön sorra, hogy művész barátomtól kaptam egy, a munkáját bemutató, igényesen összeállított katalógus-könyvet az elmúlt héten. Az ajándék fedlapjára-borítójára - a limitált példányszám miatt - saját kézzel írt sorszámot. Hatvanhatos. Nekem ez jutott. Ettől sem mosolygok, jön, aminek jönnie kell.
Talán kikerüljem? Butaság és részmegoldás, többen megszenvednék a környezetemben. Inkább megvárom, addig zenét hallgatok a bizalmi fajtából. Érzem, hogy enyhül a szorítás, távolabb az árulás ... közelebb a bizalom.
A viszontlátásig...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.