Kern András szövegével kezdeni egy ilyen napot optimizmusra utal, amire, valljuk meg okom vagyon, merthogy kerekedik az erdő és mellette a dolgok, amelyek eleddig olybá tűntek, mintha mozdulatlanul állnának.

Aztán az eső az lehet, hogy nem hiányzott a képben, de most valahogy mégis elviselek ezt a London-feelinget, merthogy ez adatott. Jönnek itt a meteorológusok a hóval és egyéb nyalánkságokkal, de ez most nem tud meghatni. Annál inkább egy új tapasztalásom a múlt hétről.

Konferencián üldögéltem és elemeztünk a pasikkal egy francia illetőségű, módfelett kacér hölgyeményt. Ez még rendben is volna, azonban ekkor érkezett a villámcsapás, megkérdeztünk egy ismerős nőt. Nos, mi volt az első kérdése? „Milyen ruha van rajta?” Mi a fasz? – tört elő agyamból a kérdés, hogy jön ide a ruha! És ezzel a problémámmal nem maradtam egyedül.

Márminthogy miért a ruhája a kérdéses, miért nem a lába, csípője, egyéb mutatnivalója a férfinem számára. Bedobtam ezt a problémát hímegyedeknél is, és rögvest kiderült, hogy ők is kerültek már vitába hasonló esetekben. Állítólag a férfi az adott hölgy tényleg szép részeire kíváncsi, míg a női szem a globális egészet figyeli meg és ez alapján értékeli. Yves Saint Laurent (vagy Pierre Cardin?) mondá talán (aki – a kezdetekben férfiként – kijárta a maga útját a divatdzsungelben), hogy a nő azért öltözködik fel, hogy levetkőzhessen.

És ha elfogadjuk e tételt, akkor mire föl is van ez a kérdés az aktuális ruházatról. Mégis a ruha teszi az embert? Jaj, nincs egy szakadt rongyom se! Húúú, de inkább nem értem meg, mert hosszú időre lenne szükségem. Az idő pedig véges, ahhoz, hogy meglássunk minél több szépet a világon, nem szabad önnön gondolatainkban túlságosan elmerülnünk.

Az eső pedig essen csak, neki az a dolga. Mostantól felöltözhetnek a lányok és méricskélheti egymás ruházatát kedvükre és belátásuk szerint. Én pedig maradok a kerni optimizmusomban, és szép napot kívánok.