Adott nyolc hülye (magamat is közéjük sorolom természetesen) és mindegyik a teremtés koronájának képzeli magát. Teszi ezt a többitől eltérő stílusban és bizonygatja körömszakadtáig (mégis tök fölöslegesen) a másik hétnek „közös ebédek” alkalmával.

Írom közös, mert a nyolc pasi együtt talán egyszer, ha összejött, abból is csak a patália volt. Nos, ők (vagyis mi vagyunk) az Ebédelők (névsorba állítva: Big, Bozgor, Dave, Des, Domi, Goló, Hvg, Hombre). Történt kábé három éve, hogy négyen-öten (a havi menses számosságához alkalmazkodva) elkezdtünk eszegetni (talán a pécsi eredet adta az intrót, nomeg az ott eltöltött felejthető és kultúrált egyetemi évek), aztán hozzánk csapódott még kettő-három, így mára teljesen áttekinthetetlenné vált a szisztéma. 

Ez természetesen nem jelen problémát egyikőnk számára sem… nosza megélünk az axiómákból, amiket az asztaltársaság az idők során kitermelt. Ilyenek például, hogy „Dave biztos mítingel”, a légyott helyszíne „úgyis ami Domihoz legközelebb van”, vagy „hallgassuk figyelmesen Goló sztoriját”. Nevezett étkezések idején (az érkezési sorrendtől függetlenül) idejekorán kialakul a hangulat, ami kívülről, objektív szemlélőként viselkedve komoly engedményekkel illethető az úriemberi jelzővel.

Ettől fogva sok és még több megengedett, kivéve a vendéglátóipari egység lebontását. Az elején még megy a próbálkozás, hogy ne menjünk túlságosan „magunk alá”, de a 10-15 perc elteltével már tökmindegy és akkor lehet kérni egy újabb kólát és elnézést. Mára titkárt is választottunk, az ő feladata a meghívó postázása, ilyenkor már az előkészületi fázisban (ripláj-tu-ól) beindul a másik faragása, oda-vissza alapon és néha továbbutalva, mintha csak a BL kieső szakaszában lennénk…

Mindentől függetlenül tudom, hogy mindegyik volunteer várja a jövő keddet, mert találkozunk, ökörködünk, de már előre sejtjük, hogy boldogan távozunk majd. És nem azért mert letudtuk, hanem mert akkor délután egyikőnket sem húz fel a közlekedési káosz, az elvégezetlenül hagyott feladat, sőt talán mosolygunk is kicsit. Önmagunkon és a többi hülyén. Örvendünk, hogy ott voltunk és részt vettünk az Ebédelőkön.

Mondhatni ennyi már bőven elég. Néha talán több is a kelleténél...

A viszontlátásig...