Múlik-múlik. Lassan, de biztosan. És amortizálódik. Az emberfia. Utoljára belül a három-ikszen. Hála Istennek nyugodtan, mélázva, kissé megállva. Ez így stimmel. Most. Az is igaz, hogy ez már a kazetta B oldala, de itt is található még néhány slágergyanús szerzemény.

Nomeg az is igaz, hogy nem kell mindig a sor elején állni. Jöjjenek a fiatalok: ők is pattanjanak vissza a falról. Néhányszor. Mindjárt bölcsebb lesz az emberfia. Most nem is fűlik a fogam az íráshoz, csak megtiszteltem a blogot. Inkább gondolkodom, tervezek. Le az ábrándokkal, kevesebb romantikát! És azt is mosolyogva, megállva és egy pillanatra körbenézve.

Sokan vagyunk. Elegen. Azok akik szeretnek és akiket én szeretek. Család, társak, barátok, utód. Ezért már bőven megérte a harminckilenc esztendő. Idilli, vagy marcangolós? Utána rájössz, hogy egyik sem. Minden olyan, amilyennek látni akarod. Aztán mihelyst megbékélsz és megbékülsz magaddal, lehetőségeiddel és korlátaiddal, mingyá' megnyugszol.

Minap hallottam, hogy egy barátom nagypapája, 70 évesen felsóhajtott: „Most már mindent tudok a világról. Elég lesz nekem a hátralévő két évemre…” Aztán még élt kilenc évet. Boldog volt, mert az akart lenni. Mint Lali az Üvegtigrisben. Úgy legyen: legyünk boldogok és többet mosolyogjunk. Megérdemeljük. Mi, és mindenki más, akihez így fordulunk.

Happy Birthday!

A viszontlátásig…