„Mitől ez az exhibicionizmus?” – kezdé megismerkedésünket egy újsütetű, mégis már régien ismertnek tűnő ismerősöm. És valóban, a kinyílás megköveteli a páncélzat magunkra aggatását, merthogy nehogymá’ a csík húzza a repülőt, beszélgetőtársunk pediglen a száját.

Így van ez a vívásban is, elővágásnak ismeri a szaknyelv – hameg nem úgy, akkor Medvegyev kolléga kijavít. Valamikor sok tankönyvvel rendelkeztem és kollégiumból való kiköltözésem okán a címben említett dologgal éltem egy vívó barátom felé. Ő „nagy örömmel” fogadta be az Analízis, Algebra, Geometria, Növénytermesztés alapfokon és a Hogyan csináljunk papírrepülőt? jellegű, a tanulmányokhoz illő tudástáramat, lévén megígértem neki, hogy két hét múlva elszállítom a padlásról.

Az eset 1992 nyarán történt, Robi már régen nem lakik ott, sőt a szülei is elköltöztek az Alkotmány utcai lakásból. Persze volt bepróbálkozás, hogy „Felvittük már a padlásra” vagy „Elvihetjük a MÉH-be is…”, de hálátlan maradtam, pedig sohasem volt jellemző rám. Tehát a tanulmányaim a feledés homályába vesztek, ennek okán büszkén nézegetem a tárgyak teljesítéséről tanúskodó indexemet, ami valójában csak a fiatalkori fényképem mián lehet érdekes a mai rohanó világunkban.

Az eseten okulva nemhogy kölcsönkérni, de kölcsönadni sem szeretek régóta, lévén elfelejtem, hogy kinek mit, aztán ebből következően (talán ettől függetlenül is) mindenemet ottfelejtem mindenkinél. Ha rossz oldalról közelítem, akkor még visszaélés áldozata is lehetnék, bár ezt dőreség lenne feltételeznem a másik nem képviselőiről.

„Nem kérek, és nem ígérek…” – énekli Deák Bill Gyula (akit zenészkörökben a kegyetlenül humoros „Körző” becenévvel illetnek) aztán nehezen, de csak megélek. Hogy ez önzés vagy elzárkózás lenne, ugyan kérem! Inkább feledékenység, nos az jellemző rám, révén már azt is elfelejtettem, miről szólt volna a csattanó.

De nyugalom, ettől még ugyanolyan exhibicionista maradok.