Ez is megvót. Mármint az egylet-buli és a Korda-Balázs koncert a Szigeten. És természetesen a Sicilian Pastorale…

Könnyen indult könnyen folytatódott és könnyen ért véget. Nem volt izzadtságszagú, nemúgy az ingem a koncert után, ami csuromvíz-izzadtság képét mutatta velem egyetemben.

A hangulatról most inkább nem értekeznék, mert azt meg kell nézni, ott kell lenni és attól válhat függővé a emberfia. A társaság is megfelelt egy kérdező-mintának, még szerencse, hogy a „Ha a hétvégén lennének a választások…” gondolattal igen kevesen foglalkoztak.

Talán ez most így volt a legjobb. Meglepő, de mulatságos.

A két esemény között végig kellett gurulnom mintegy 400 km-t, de ez nem fárasztott, sőt gondolkodásra ösztönzött. Imádok éjszaka vezetni, megnyugtat és ellazít. (Ahogy egy korábbi (b)loginban már jeleztem.) Számomra is furcsa, talán azért adja az agyamnak a gondolatokat ez a „módszer”, mert magányossá tesz egy kicsit és koncentráltabbá a gondolkodást.

Érdekes módon mindig csak „Sounds of Silence” mellett voltam képes könnyebben tanulni, valamint a audio-információkat jobban rögzítették a mélyrétegek és könnyebben raktároztam. De hát nem lehet mindenki logisztikus, operációkutatás és/vagy „termelés menedzsement” zseni a la Red Joe (Vörös József professzor úr).

Feedback az egyletre. Meglepően jól terveztem meg a történéseket, mármint azt, hogy mi lesz. Az lett. Aki nem akart, de vállalta, hogy jön: nem jött, ellenben jöttek nagyon rég' látott ismerősök az anno pécsi jogról és közgázról. Őket jó volt újra látni és hallgatni. Beszélgetni velük és mosolyogni 15 évvel ezelőtti dolgokon, történeteken, lányokon, bulikon.

Nagy örömmel tölt el, hogy tényleg és valóban megvan és vitális az ún. „kis generáció”, a ’68-72 között születettek. A már és még nem között megtalálták-(tuk) magu(n)kat és általában döntően egyenesen és irányba lépegetnek a kitalált úton.

És boldogok. Mellesleg ugyanolyan ocsmányul beszélnek és ugyanolyan bandázósak, mint anno. Ez így van rendjén. Akinek meg ez nem teccik, az majd nem olvassa, nem hallgatja.

Még egy adalék: nem tudom mások is észrevették-e már, de a lányok egymásközti megnevezése általában: Kata, Kriszta, Zsuzsi, Eszti, Anna (itt max. egy becéző-rag szerepel), a fiúkat is Sanyinak, Lacinak, Bélának hívják maguk között. Ezzel szemben a hímnemű egyedek (kiindulva a tegnapi megszólításokból) így társalognak: Néger, Picsku, Bajnok, Véglény, Vinci, Pumó, Tom, Gyatya, Pirula, Satyesz. Pedig a barátság legalább ugyanolyan fokú, ha nem mélyebb, mint az első esetben. Mi ebben a ráció?

Továbbgondolást érdemel, addig is „Mamma-Maria-Ma”…

A viszontlátásig…