Így gondolkodhatnak a 150-ek, habár kötve hiszem, hogy Woody Allen bonmot-ját ismernék. Pláne, hogy elismernék. Jó magyar hazafiként minimális eséllyel. Pedig tudjuk: az alacsony, vöröses hajú, baromi randa, szemüveges, elálló fülű színész. Véletlenül, sóhajthatunk fel…

De nem megyünk vele egy jottányit sem előre, ahogy a hídblokáddal és egyéb, operett-fasiszta hőzöngéssel sem. Egy dolgot azért nem értek – és ezzel lehet, hogy nem vagyok egyedül. Miért ilyen „alulolajozott” a magyar igazságszolgáltatás nyikorgó kereke? Az anyagi (Btk., Ptk.) vagy az eljárásjog (Be., Pp.) hiátusa/hiányossága okozza ezt a mérhető, egyben érzékelhető űrt. És a szándékos jogi félreértelmezéseket, majd kiskapuzásokat?

Kiskapuzni kispályán szokás, nagypályára a nagykapu illik. Akár az autópályákra, egyes politikus-futballisták szerint. És ha a nagykapu foglalt, akkor a laikus, de mégis futballszerető és értő szurkoló (futballhuligán) beródlizhatja a kiskapuját. Aztán játszhat kedvére.

Teszi is. Jelen időben, Magyarországon. Igen ám, csak mi (magyarok és hazafiak!) egészpályán kiskapuzunk. Ehhez szoktunk hozzá. A probléma mindössze annyi, hogy a kiskapus-kispályás foci renoméja jóval alulmúlja a nagypályásét. Támogatásban, nézettségben, érdekérvényesítésben, gazdasági erőben, tökmagbevételben. Minden területen.

Eszembe jut midőn az Üllői úton - 127 főnyi nézőtársammal együtt - szotyoláztunk Gellei Imre búcsúmeccsén, a világverő észtek ellen. Aztán rúgtak egy gólt - amivel eldöntötték a meccset! Az ezt követő magyar cserére egy rekedtes-öblös bariton felmordult: „Gellei, engem is cserélj be, ekkorát én is rúgok…” Sírtunk a röhögéstől, ez tényleg mindennek az alja volt. Manapság szintén rám jön a fenti feeling, hál’ Istennek nem az Várhidy-ifjak apropóján.

Apropó: az a baj, hogy van apropó. Tesznek róla a hazafiak, a média és a rendőrség. Néha elgondolkodom azon, hogy az aktuális pesti főrendőr mennyi viccet ismerhet és mikor nevetett utoljára. A karót nyelt hasonlat igen szolíd a jellemzésére, igaz nem lehet mindenki olyan bohém, mint a versláb-faragó országos főkap. Ellentétek vonzzák egymást? Lófaszt, ez volt a legkisebb közös többszörös. Teszem hozzá: jól végzik a dolgukat. Legalább ők. Őrzik a rendet, aztán ha nem sikerül, akkor sem biztos, hogy az utcai rend bomlott meg.

Rendbontás elsősorban a fejekben van. Oda meg nehéz bejutni igazoltatással. Ráadásul a pszichoanalitikus kibocsátása igen alacsony mértékű a felsőoktatásunknak. Így kénytelenek vagyunk beérni a humorérzékünkkel. Ami viszont egyre gyakrabban hagy bennünket cserben. Többször, mint amerikai polgárt az analitikusa.

Visszacsatolva Woodyra – aki állítja, hogy amerikai állampolgár kétszer több van, mint a valós bejegyzett, mert mindegyikhez jár plussz analitikus – megállapíthatjuk, hogy két dolog fontos az életben: a humor és a zene. Mindkettőhöz fül és száj kell. Meg néha szaxofon, hogy kontaktot teremtsek Bill Clintonnal. A nők meg ezekre buknak. Ugye, Monica?

A viszontlátásig…