Azt persze nem árulom el, mit és mennyit kapok érte. Kevesen köszönnék meg...

Domi. Így hívják az urat, akivel jó 15 éve összesodort a sors. A helyre nem emlékszem pontosan – valamelyik blokk az Univ-koliban? – de a találkozás hangulata, nos: azóta sem változott. Merengve téblábolsz a lányszobák körül, aztán eccercsak elébed kerül. Alacsony, zömök (most nem írom körül kilóban!), szőrös, folyamatosan beszél. És vigyorog. Ez még hagyján, de a tartalom és a stílus egy különös kvintesszenciát jelenít meg. Sokakban lecsapódik a párlat: nagypofájú marha, de nem lehet nem szeretni. És igazuk van.

Valami furcsa humorosság árad belőle, ami a naív és erőszakos szemlélőben inkább gúnyként hat – ez persze a sarki csehóban nem jelent jó entrée-t. Néhány alkalommal Btk. különös részi tényállásszerűség is fennáll, mégis van kedved és időd végighallgatni. Neszójjábe! Micsinász? Győztemgeci!, hogy csak néhány visszatérő irodalmi fordulatot említsek a kommunikációs bázisunkból.

Azt a mellékes és zavaró körülményt most tegyük félre, hogy a hírhedt Sötét Somogyból (igzektli SzitaCity-ből) szalasztották és a nagy zűrzavar közepette valahogy sikerült elkunyerálnia egy diplomát a pécsi közgáz Dékáni Hivatalából. Tény, hogy nem ez vitte oda, ahová vihette. Elad, kereskedik, pofátlan és jófej, mikor-hogy-illik. Jelen pillanatban informatikával boltol, de az elkövetkező években vehetsz tőle még kecskesajtot is. A fél vajaskenyerét is mindig megkaphatod. Ha kéred, ha nem. Kedvenc filmje Sándor Pál Bohóc a falon című fekete-fehér alkotása. Sokatmondó. Sokat mond róla.

Jól érzi magát és jól érzed magad vele, persze a szokásos 10 perc akklimatizálódás után. Balhés és mégis kedves. Egy bohémnak álcázott nagy gyerek. És ez biza’ így van rendjén. Ma egy éve ő is repült velünk New Yorkba a Birthday in America Projectre. Jól éreztük magunkat. Ugyanúgy, mint tegnap, a szokásos közös ebédelésünk alkalmából. Olyan ez, mint valami gentleman’s agreement. Ami így elsőre, hülye meghatározásnak tűnhet, mégis ráillik a sapka a fejre.

Hogy írjak valami cikit is? Néha szomorú a szeme, de ezt nem köti mások orrára – ilyenkor zár és pont. Mindenbe beleszól, nemcsak a mobiljába. Hajlamos a sznobériára, de egy akut beszólás visszafordítja onnét.

Domi. Így ismeri mindenki. Ez a beceneve. (Mint a hokicsatáré a Torontóból. Aki, alias Dominator,  minden NHL-idők egyik meghatározó favágója, kiállítás-rekordere.) Nem is mondhatná el magát másképpen. Ezt a posztot, hedlájn szerint, a személyes megrendelésére írtam. De megvallom, megmosolyogtat, és jó érzéssel tölt el, hogy ilyen idióta barátaim vannak. És legyenek is még legalább 50 évig.

A viszontlátásig…