Három piros lámpa. Csendes kampány után jön a kampánycsend. Nőnapon. Ez ám az igazi! Jól koreografálnak pártjaink.

Lenyugodott minden, virágzik a virág, néhány helyen esett az eső, mitöbb: gólyát láttam útközben hazafelé. Renoválta a fészkét, suvickolt az örökös érkezte előtt. De mi lesz holnap ilyentájt? Mindenki ért majd hozzá, mindenki elemez, mindenki meghatároz, mindenki jósol és mindenki okosabb lesz. Egy nappal többet tud a világból és önmagából. A Híradóba visszatér a demokratikus rendszer.

Emlékszem még az átkos-áldottban a hírekre: Fidel Castro egyenruhájának gyűröttségét tovább nézhettük a félnyolcasban, mint a magyar népgazdaság világverő szárnyalását. Legalább szerények voltak, nem hazudtak, csak nem mondták el az igazságot. Mert nem kérdezte senki. Merte csak volna csak valaki megkérdezni...

Gólya, virágok, nőnap. Harmonikus triumvirátus. Jövőbemutató, megnyugtató, erőt adó. Nehéz lenne nélkülük.

Üldögéltem csütörtök reggel egy neves gazdasági mogul (alias Menő Manó) irodai bőrkanapéján és beszélgettünk. (Inkognitó, mert még azt mondanák sokan, hogy nagyzolok). Igaz, hogy ő beszélt többet (tudvalévő, hogy szereti a hangját), ettől függetlenül elgondolkodtató meglátásai voltak a gazdasági kilátásainkról.

Rövid összefoglaló: a nyárig Amerika kétszer ekkora mínuszba megy, de szerencsére Európa védett a közvetlen begyűrűzéstől. A meglévő gazdasági pangás nem teszi jobbá az egyén mindennapjait. Sem itthon, sem külhonban. (Gondolom, emlékszünk a tegnap publikált 2007. évi 1,3%-os magyar gazdasági „növekedésre”. Erre nem lehetünk büszkék. Az utolsó helyhez elég Európában.)

A beruházási volumen szinten tartása már nagy eredménynek számíthat a pesszimista és kockázatkerülő világgazdasági klímában, valamint reménykedjünk, hogy az időjárás nem szedálja a magyar mezőgazdaságot. A magyar államkötvények kereslete bedőlt, csak kiemelkedő kamatprémium megfizetésével lehet finanszírozni, forrást bevonni.

Hogy hova kell? Az adósságállomány szinten tartására és a szociális juttatásokra. Állami beruházásokra, vállalkozások ösztönzésére is jár, de nem jut. Rossz dolog brácsásnak lenni a cigányzenekarban. Azért majdcsak megússzuk, viszont törölni kell a politikusi szótárakból az „Osztogass és uralkodj!” vezérelvet. Rá kéne döbbennie mindenkinek, hogy nincs ingyen leves és csak akkor kérhet a költségvetés kevesebb adóbefizetést bárkitől, ha egyidőben kevesebb kiadást vállal föl ezzel szemben. Mérlegen a serpenyők.

Olyan ez, mint amikor hárman ülnek egy buszon. Ketten felszállnak a következő megállóban, öten pedig leszállnak. Senki sem marad a buszon. A magyar gazdasággal valójában az a baj, hogy senki sem ült előtte a buszon. Mínusz három ember van tehát most úton. A következő megállóig. (Ezt most nem nevezném nevén. Kampánycsend van.)

Térjünk inkább vissza a gólyákhoz, a virágokhoz és a nőkhöz. Optimizmust sugallnak. Ez megjárja nőnapon: sok virágcsokor, a jövőt (is) hozó gólyák reményében. A magyar ember pesszimista. Naiv és hiszékeny, mert szeretné elhinni, hogy jobb lesz. Szeretném elhinni én is.

Visszagondolva csütörtöki beszélgetésünkre meg kell valljam, hogy nehéz helyzetben vagyok. A virágok, a gólyák és a nők viszont mosolyt csalnak arcomra. Majd minden esetben. Még kampánycsend idején is.