Elég az OBA pénz (Országos Betétbiztosítási Alap), mert mi tudjuk, hogy mi van. Nem kék beszarni, majd Veres Janó és/vagy Varga Miska jól elistápolgat mindannyiónkat. Tényleg?  Szerintem nem hülyék, miért tennék saját zsebből? Tehát alig várom már, hogy újra egy jót konszolidáljunk a köz pénzéből.

Recseg-ropog, lassan ránk dől a ház, miközben lehallgatósdival, hazugságozással, tarka magyarral foglalkozunk. Merthogy ugyanaz történik, igaz kissé lájtosabb kivonatban, ami történt 1929-ben. A  szabadpiac dugába és spekulációba dől, majd nagy hirtelen előkerül a keynes-i modell. Kinyitja az államnak a kaput, az meg - nem lőn más dolga - bebattyog oda, aztán felmutatja a piros tárcsát liberál-kapitalista pénzfialtatóknak.

Lett is rend kisvártatva anno, fiskálisan, etatistán, nem mellesleg közakaratból. Igaz, a közakarat kábé egy focicsapatnyi közgazdász akaratával volt egyenlő. Akkor is, most is. Manapság az "elpattant egy húr" környékén szédelgünk: halljuk a pletykákat, hogy melyik bank fejezi be holnaptól (ezek módfelett ötletesek, csak a valóságtartalmuk hibádzik pöttyet), a "jövő héten kiveszem a pénzem" szlogen felerősödik a BKV-n és a kocsmákban, ilyenek.

És itten lakozik a probléma, a szög fején találása. Nincs az mértékű vagyonvesztés, amit egy bizalmi válság alaphangon előidéz(het). Lassacskán befordulunk a célegyenesbe, mindössze pár szikra (és SMS) hiányzik a bankfiók előtti sorakozás megismétlődéséhez. Akkor pedig nem marad más hátra, mint a konszolidáció közpénzből. Játsszunk el kicsit a gondolattal, a mi lett volnával.

A konvergencia senkinek sem hiányzott, "mindössze" a magyar gazdaságot segítette föl a rászámolásból. Igaz, az EU ezt sem szívességből (kényszerí)tette ránk, mindössze egy új tagállam felvevőpiacát kívánta életre lehelni. Merthogy a "még egy doboz gyufát" virtus, az életszínvonal 6 év alatti 20-25%-os (gazdasági teljesítmény alapot nélkülöző) emelése igencsak elkapatott bennünket. Mindenki költött, sokat és még többet.

És nem csak azt, ami belefér. Hitelből nyaralást, hitelből plazmatévét, hitelből karácsonyi ajándékot. Tette, mert tehette, pénzbőség volt. Időközben világszerte  pukkantak a lufik (dotkom, ingatlan), de a hitelexpanzió nem tört meg, a tengerentúli  pénzintézetek ontották a lakáshiteleket. Bárkinek, elég volt, ha jól rappelt. Egy kanyi cent nem sok, annyit sem láttak vissza a mai napig, a fedezetül kibocsátott jelzálogkötvények (az ingatlanokkal párhuzamosan) elértéktelenedtek, a FED nyomta lefelé a kamatot, mégsem pörögtek fel újra a kerekek.

A befektetők - látva a recesszió jeleit - gyorsan kirámolták a tőkéjüket (leírták a veszteségeket), befektetési bankok fizetésképtelenné váltak. Elindult a hólabda, amit még az iraki háborús fegyverkezés sem tudott megállítani. Mostanra az állam pumpálja föl tőkével a bankokat, akár kisgyerek a használt kotont, amit a hálószobában talált. Olyan is lesz az eredmény.

Persze ettől még lehetünk optimisták, mivel Amerika messze, az európai bankár kockázatkerülő, a K-K-Eu pénzpiac pedig alulfejlett. Csakhogy: a mi megkeverjük a magunk szarát, ökörségekre veszünk fel magas kamatú hiteleket, aztán eldúdoljuk a "messze még a hajnalt", a pénzt pedig majd visszafizeti, akinek két anyja volt. Vagy az sem.

Innentől nem értem azt a pénzügyi kormányzatot (legyen az bármilyen színű!), aki állítja, hogy elég 60 MrdFt a betétesek kompenzálására? "Erős a magyar pénzügyi rendszer" - a nyugatiak azt állítják, hogy gyenge. "Nem gyűrűzik be a hitelválság" - ja, biztos megáll majd a határon, akárcsak a gázár és a szovjet csapatok '56-ban. Begyűrűzik. Ez már csak ilyen.

A feladat tehát adva vagyon. Hiteles kommunikációval megelőzni a bizalmi válság utcai - bankfiókok előtti - megjelenését, illetőleg követni, amit az EU-s államok csinálnak, ezzel egyidőben biztosítani a betéteseket pénzük biztonságáról. Ugyanis ha elindul a sor, akkor lesz csak igazán hitelszűke, mivel a betétek nagysága nem fedezi a hiteligényeket, és a nyugati anyabankok jobb híján saját bajaikkal vannak elfoglalva, minthogy valamely (az eredményüket tizedesjegy mögött korrigáló) leánycégük forrásszűkét megszüntessék.

Vegyük sorra. Ad. 1. Szurkoljunk Joaquín Almúniának (az EU pénzügyi biztosának), hogy találkozzon Veressel a brüsszeli piszoárok valamelyike előtt. Ad. 2. Szurkoljunk továbbá annak, hogy a külföldi befektető magyar állampapírban fialtassa a pénzét. (Költségvetési hiány kipipálva - akarom mondani: prolongálva)  Ad. 3. Kicsit próbáljunk nem majrézni, azzal csak rosszabb lesz. Inkább figyeljünk és legfőképpen ne rohanjunk hitelért a bankba, ha légycsapóra van szükségünk.

Ha megismerjük, elfogadjuk és tiszteletben tartjuk a játékszabályokat, akkor a bank nem visz mindent. Csak annyit, ami - a mi belegyezésünkkel - neki jár.

A viszontlátásig...