Felkaptam a fejem, midőn e latin kifejezés kicsordogált Oroszi prof. szájából, aztán elkezdett érdekelni. Anticipáció, alternatívák, szcenáriók, mileszakkorhák. Fölöttébb tudományosan hangzó szóösszetételek, aztán mégis annyira egyszerűek, mint a faék.

Merthogy midőn köd van az ember fejében - jelesül kinn is! - nem foglalkozik az erdővel. Látja a fát, aztán már annak is örül. Valamelyest. De midőn felszáll a köd, megviláglik számára, hogy sosem tudhat eleget. És itt a bökkenő.

Mit kell és mit érdemes előre tudni, megsejteni? A hétköznapokban egyszerű választ lelünk rá, mivelhogy kíváncsiak vagyunk, de marhára. Aztán elfelejtünk megállni. Egy pillanatra. És élvezni azt, amire nem számítottunk, vagy megörülni annak, amit tudni véltünk. Vegyük észre, hogy minden ajándék. Akármi jut, minden csak akként fogható meg és föl. Mert nem érdemeljük, mert nem tanultuk meg értékelni. Azt, ami a legkisebb, azt amiből szeretnénk többet, még, még és még. Éljünk a jelenben, evvel könnyebb lesz elviselni a múltat és megszerethetővé válik a vélt, illetőleg valós jövő.

Amiből ugyanúgy hátra van egy két sláger, amiből ugyanúgy slágermúzeum lesz egyszer. Kiváncsiság? Ugyan már, inkább unalom. Ha nem tudok mit csinálni a jelennel, ha nem tudom megemészteni a múltat, akkor egy marad. A jövőre koncentrálás. Az összemérés, a félelem, hogy azt is elcseszem, az öröm, hogy mégegyszer összehozom a múltbélit. Azt pedig nem más, mint másolat. Fakszimilé. Újabb bökkenő.

Másolni ugyanis könnyebb, mint eltérni. A megszokottól, a köz által elfogadottól, méghozzá úgy, hogy mások szabadságát és ízlését ne romboljuk. Könnyebb általánosítani, nehezebb különössé tenni. Mégis valahol sikerülnie kell. Elég egyszer vagy kétszer, akkor már letettünk valamit az asztalra.

Adtunk magunkból és az, hogy azt megköszönték-e mások: teljesen érdektelen. Merthogy érdekesnek lenni nehéz, azt nem lehet másolni, legyen bármilyen minőségi a fénymásológépünk. A másolandó válik másolhatatlanná.

Furcsa kis egyéni forradalmak, megható és könnyes szívdobbanások, gyorsan ellobbanó gyertyaláng. Itt tartunk és eképpen élünk. Boldogan, néha fogcsikorgatva. Néhanap mégis adatik pár óra a mosolyra. Okkal vagy ok nélkül, fölösleges kutatnunk. Ugyanúgy hiábavaló anticipálnunk. Próbáljuk inkább megélni. Megvárni és elengedni. Egyszerű, akár a faék.

Egy dolgot (utólagos köszönettel) megtanultam Oroszi proftól: jó időben felkapni a fejem, ha érdekel valami. Ex ante.

A viszontlátásig...