Valamiért sosem komáltam, tudom elegáns, mindig dicsérnek, hogy milyen jól festek benne (pedig rajzból mindig közepes voltam), aztán mégsem visz rá a lélek hogy felcibáljam magamra. Csakis, ha feltétlen szükséges. És ma az volt.

Találkozni voltam egy honfitársammal (ez milyen egy diplomatikus kifejezés) ottan benne a Magyar Tudományos Akadémiában, aztán oda mégsem illik máshogy. A találkozó tipikus förszt táccs volt, azaz előtte mindketten felkészültünk, megtanultuk a leckét a másikból, ott már csak az ellenőrzés volt a feladat.

Szeretem az ilyetén szituációkat, mert valahol mást hoz ki belőlem, ugyanis ez is egyfajta kommunikációs próba. És most nem kizárólag arról van szó, hogy a végre és talán régi nagy lieblingemmel foglalkozhatok a közeljövőben, hanem a kíváncsiságról. Múltkorjában Gábor barátommal, aki vezető tréner kishazánkban, beszélgettünk és észrevettem, hogy szakmailag nem tud kilépni, próbál következtetni, továbbgondolni. A testbeszédből és a „hogyan néz ki a szemben ülőből”.

Itt persze most nem a szépségről van szó, hanem a harmóniáról, amit igen kis tévedések foszlathatnak semmivé, adott helyen és szituációban. Ez szerencsére ma délelőtt nem történt meg, mivel a veleszületett dolgok sokáig elkísérgetik az embert, úgy engem, mint a velem szemben ülő urat.

És megvallom jól éreztem magam a bőrömben, pedig látszólag semmi különös nem történt, csak elhangzott néhány utalás, amiből értettem, hogy ő mit ért  alatta és miért ülhet ott, ahol ül. Ehhez nem kell öltöny, csak a tisztelethez, ahhoz viszont feltétlen. Így öltönyben jólesik még a dicséret és elismerés a gyengébb nem oldaláról, hogy kicsit büszkélkedjek is, mert megérdemlem.

Visszatérve a beszélgetésre: kijelenthető, hogy lesz még belőle sok és már ezért a találkozóért is megérte, hát még az előrébb menetelért és a közös munkáért.Mert akkor valahol végre azt csinálhatom, amit és ahogyan korábban – jelzem, a blogban leírva is! – elképzeltem és ez nekem már elég. Nem vagyok nagyigényű. Összegezve azért az egy órácskáért megérte ma felkelni és mosolyogva írom le ezt ide.

Mivelhogy az öltönyt kelléknek fogom fel, aztán és akkor használom, ha ideje és alkalma van. És a későbbiekben, akkor és ott ismét jelen leszek. Megint öltönyben.