Bizony mostanság bukószéria van. Rottenbiller ex-Demszky Lipót is megirigyelné. Ha élne. De akkor talán sorjázzuk, szemezgessük azt, ami osztályrészül jutott.

Kormányzati negyed, 4-es metró projektigazgató, Kovács Ági, Mortimer áldozata (Patai József), Gazsó L. Ferenc, Hillary Rodman Clinton, Bill Gates, Párizs-Dakar, késes bankrabló, kisnyugdíjasok az ónos esőben.

Különböző esetek, eltérő nagyságú, illetve minőségű bukások. Lebukás, kibukás, bebukás, felbukás, elbukás, megbukás, rábukás. Még szerencse, hogy nagy baj nem esett. A bukások azonban továbbélnek. Hatnak, alkotnak, gyarapítanak. Magukkal rántanak sokakat. Ettől már jobban fájhat a fej.

A sorrendiségben tartva: regnáló kormányunké, fővárosi vezetésünké, úszószövetségünké, Gyárfás Tamásé, Horváth Aladáré, Széles-birodalmi újságíróké, Bill Clintoné, téveszmés amerikai demokratáké, Microsoft-fanoké, Palik Lászlóé és szponzoraié, feleségé és gyermekeké a Bakonyban, traumatológiai ambulanciáké, szociális gondozóké.

A (kár)örvendezők potenciális tábora pedig aligha férne el egy lapon. A káröröm ugyanis a legszebb öröm: nincs benne irigység. Always look on the bright side of life... – egy groteszk dal a groteszk és abszurd talán legnagyobb művészeitől. (Monty Python Flying Circus (Eric Idle): Life of Brian)  

„... Life's a piece of shit / When you look at it / Life's a laugh and death's a joke it's true. You'll see it's all a show / Keep 'em laughing as you go / Just remember that the last laugh is on you. And always look on the bright side of life...”

Ezek mennek. Én is megyek tovább, csak ez a dolog kicsit megállított. És megéri néha megállni. Kisebb esélye van a bukásnak. Is. Vagy mégsem?

A viszontlátásig...